Százmilliárdok debreceni fejlesztésekre

A magyar kormány 2030-ig mintegy 700-800 milliárd forint forrást biztosít debreceni fejlesztésekre, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A Debreceni Egyetemen (DE) rendezett üzleti-befektetői fórumon Palkovics László elmondta: a Debrecen 2030 – A Kárpát-medence észak-keleti régiójának központja című projekt keretében 427 milliárd forint forráshoz jut a város a régió népességmegtartó erejének és versenyképességének növelésére, de a további – például egyetemi – fejlesztésekkel összesen csaknem 800 milliárd forintot fordíthatnak beruházásokra központi forrásból.

Forrás: Airport Debrecen Facebook oldala

A tárcavezető a Debrecen 2030 projektből kiemelte a gazdasági kapcsolatok élénkítését, a közlekedésfejlesztést – nevesítve az autópálya-, illetve vasúti összeköttetést Nagyváraddal, és a debreceni repülőtér „komoly nemzetközi” légikikötővé bővítését -, az oktatás terén pedig a debreceni nemzetközi iskola és a német iskola kialakítását, valamint a román és az ukrán nyelvű oktatás megteremtését.

Palkovics László kitért a nemzetközi kapcsolatok építésének fontosságára, ugyanis sok esetben csak ilyen formában lehet közvetlen európai uniós forrásokhoz jutni.

Forrás: MTI

Ez is érdekelheti
Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.