--- Hirdetés ---

A világ legjobb éttermeinek júniusra már vannak terveik

A Vendéglátás magazin bemutatja, hogy a világ legjobb éttermei hogyan próbálják túlélni a koronavírus okozta traumát, és milyen reményekkel néznek a jövőbe. Elsőként a World’s 50 Best Restaurants lista élén álló éttermeket nézte meg testvérlapunk.

A World’s 50 Best Restaurants listájának élén 2019 júniusa óta a franciaországi Mentonban található Mirazur áll, Mauro Colagreco séf vezetésével.

A három Michelin-csillagos étterem ugyan jelenleg zárva van, rendkívüli optimizmussal azonban a foglalást megnyitották már a júniusi hónapra is, és most már lehet foglalni júliusra, augusztusra és szeptemberre is.

A három Michelin-csillagos Mirazur jelenleg jótékonykodik, emellett nagyon optimista Fotó: Facebook / Mauro Colagreco, Restaurant Mirazur

Ezt egy Facebook-posztban tette közé az étterem vezetősége, azzal az indokkal, hogy egyrészt a remény nagyon fontos, másrészt a szakma túléléséhez szükség van arra, hogy a kényszerszünet után újra megteljen az étterem, és ez a kis helyi beszállítók és a kézművesek túlélésének kulcsa is.

Mauro Colagreco addig sem tétlenkedik, összefogva egy nagy kezdeményezést az energiáit jótékonyságba fekteti, és csapatával az egészségügyben dolgozóknak készít ételt.

A top 50-es listán jelenleg második helyen álló koppenhágai Noma és a szintén dobogós spanyolországi Atxondo túlélési taktikáját is tartalmazó teljes cikket a vendeglatasmagazin.hu oldalon olvashatja el.

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.