Díjazták az üzleti utaztatás és rendezvényszervezés legjobbjait
Szerző: Szebeni Zsolt | Forrás: turizmus.com
A Budavári Palota Főőrségi Rendezvényterme adott helyszínt a 11. Business Excellence díjátadó gálának és fogadásnak.
A szeptember 15-én délután lezajlott eseményen az üzleti turizmus legjobbjainak több kategóriában adták át a díjakat a Business Traveller Hungary magazin szakmai zsűrije, valamint az olvasóközönség szavazatai alapján.
Gál Pál Zoltán, a Business Traveller Hungary magazint is kiadó Turizmus Kft. ügyvezetőjeként köszöntötte a megjelenteket. Elmondta többek között, hogy az egy évvel ezelőtti díjátadón is tudták a résztvevők, hogy nehéz év elé néznek, de azért olyan krízisre senki nem számított, mint amit a harmadik Covid-hullám okozott.
A jövőről szólva hozzátette: egy év elteltével azok a cégek lehetnek majd díjazottak, amelyek meg tudják majd fizetni a minőségi munkaerőt, és így minőségi szolgáltatást is tudnak nyújtani.

Kitért arra is, hogy a pandémiás helyzet kikényszerítette néhány, korábban díjazott kategória, például a „legjobb üzleti utaztató” elhagyását, ugyanakkor életre hívott néhány új kategóriát, úgymint a „legjobb online rendezvénytechnikai megoldás”.
Végezetül megköszönte a sok leadott szavazatot, és a lehetőségekhez képest sikeres évet kívánt a résztvevőknek.
Kenderesy Nadin, a Turizmus Kft. PR- és rendezvényigazgatója megköszönte a rendezvény létrejöttéhez kiemelkedő támogatást nyújtó cégek, így a Synlab Hungary Kft., az Invitech Kft., a Főőrség & Lovarda, valamint a Visual Europe Group hozzájárulását.
Külön is kiemelte a helyszínt üzemeltető Eventrend Group szerepét, és át is adta a szót a Budavári Palota Főőrség & Lovarda ügyvezetőjének.
Bottyán István rövid köszöntőjében hangsúlyozta, hogy nem egy kávéházat, és nem is egy rendezvényhelyszínt vehet birtokába a nagyközönség és a rendezvényszervező szakma, hanem egy összetett élményt nyújtó történelmi helyszínt.

Hladics Orsolya, az Invitech ügyfélmarketing-vezetője
Kőrössy Zoltán, az Eventrend társtulajdonos ügyvezetője
Mantuano Mónika, a HP marketingmenedzsere, a Uniceo alelnöke
Toldi Gabriella, a Jet Travel ügyvezetője, a beszélgetés moderátora

A résztvevők elmondták többek között, hogy nagyon nagy nehézségeket okozott és okoz a pandémia, ugyanakkor életre hívott olyan innovációkat is, mint a „buborék” sportrendezvények, valamint rákényszerítette a rendezvényszervezőket és a helyszíngazdákat annak a kezelésére, hogy a megrendelők oldalán is eltűnt a szakemberek jelentős hányada, ráadásul nagyon rövid határidővel kell elfogadni rendeléseket és lemondásokat is.
Elhangzott az is, hogy néhány évvel ezelőtt a videókonferenciák térhódítása sem tudta megtörni az élő rendezvények varázsát, és biztosak abban, hogy hosszú távon a Covid-járvány sem tünteti el az élő rendezvényeket, igaz, most már örökre velünk maradhatnak a hibrid megoldások.
Egyetértettek abban is, hogy a legóvatosabban a multinacionális cégek nyitnak újra az élő rendezvények felé, míg a privát szféra, illetve a kkv-k sokkal rugalmasabban tértek vissza az élő rendezvényekhez.
Elhangzott még, hogy két számjegyű az időpont-módosítások részaránya, miközben nemhogy az átütemezéseket, de egyáltalán a szervezéseket is nehéz kézben tartani a hatalmas szakemberhiány miatt.

A fogadás során a beszélgetésekben többször is szóba került a kormány aznapi bejelentése – néhány órával a rendezvény előtt –, miszerint nem terveznek újabb lezárásokat vagy szigorításokat, azonban tovább nőhet a védettségi igazolványok szerepe. Tudvalevőleg kizárólag ilyen igazolvány birtokában lehet részt venni a zárt térben megtartott üzleti rendezvényeken. A jelenlévők egyébként jó példát mutatva valamennyien védettségi igazolvány felmutatásával regisztráltak a rendezvényre.