Családias bisztró és cukrászda a Vámház körúton

Eleve sikerre van „ítélve” a Vámház körúti hely, hiszen pár lépésre található az egyik legkedveltebb turisztikai célponttól, a Fővám téri Nagycsarnoktól, valamint a Váci utcától.

Az augusztus 4-én nyíló Kemenes Cukrászda és Bisztró azonban nemcsak rájuk akar építeni, a házias süteményeken kívül meleg ebéddel is várják a környéken élőket és dolgozókat is.

A családias hangulat nem csupán a barátságos enteriőrben és a házias süteményeket illetően valósul meg: Kemenes Edith, az alapító, két lányával akarja sikerre vinni a vállalkozást. Ez a harmadik üzletük, ahová a biatorbágyi üzemből szállítják a kész árut.

A családi cég csupán 8 éve indult, pár emberrel, ma már 70 fős a vállalkozás, ők szállítják a Lipóti Pékségnek is a cukrászsüteményeket.

A közel 700 négyzetméteres területű üzlet – profi belső építész által megálmodott, elegáns mégis barátságos miliővel – saját erős beruházással valósult meg. Valaha itt volt a Klapka birodalom egykori antikvitás és ékszerbirodalma.

Edith a két lányával, az ügyvéd Tímeával és a tanítónő Noémival közösen vezeti a bisztrót. A megnyitón bemutatkozott már a harmadik generáció is, az unokák személyében – a kislányok máris szeretnek sütni.

Ami a termékeket illeti, a hagyományos cukrászsüteményeken kívül a legújabb trendeket képviselő desszertek is szerepelnek a kínálatban, tehát a zserbószelet és az almáspite mellett a macaronok, a mousse-ok és a sajttorták is felsorakoznak nap mint nap a pultokon. Hangsúlyt fektetnek a gazdag kávéválasztékra is.

A Kemenes filozófiája, hogy a bisztróként is üzemelő cukrászdában az emberek családias hangulatban kóstoljanak otthoni ízeket. Nem hívei a tartósítószereknek, ízfokozóknak és térfogatnövelőknek sem, ami előrevetíti, hogy a fagylaltok is ennek szellemében készülnek majd.

A meleg étel választékot a könnyű fogások képviselik és gazdagnak ígérkezik a salátakínálat is.

Terveik között szerepel, hogy még egy kisebb üzletet nyitnának a Böszörményi úton is.

Ez is érdekelheti
Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.