Reptéri szálloda épül

Magyarország első, közvetlen terminál összeköttetéssel rendelkező szállodájának időkapszuláját helyezték el szeptember 7-én a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A 145 szobás, konferenciatermekkel tervezett Ibis Styles Budapest Airport Hotel építése várhatóan másfél év múlva fogad vendégeket.

A Budapest Airport és a WING Zrt. együttműködésében megvalósuló szálloda a 2. Terminál előtti külső parkoló helyszínén épül fel. A terepmunkákat és a szükséges infrastruktúra kiépítését a Budapest Airport már hónapokkal ezelőtt elkezdte, a napokban pedig elindultak a szálloda építési munkálatai, amelyeket a Market Építő végez. Az új szálloda különlegessége, hogy közvetlen, fedett gyalogos folyosó köti majd össze a 2. Terminállal, tehát az utasok egyszerűen átsétálhatnak a hotelből a repülőtérre. A szálloda üzemeltetését a fejlesztők az Accor csoporthoz tartozó ibis Styles hotelláncra bízták.

A tervek szerint az 5 200 négyzetméteres, ötszintes, átriumos (belső udvaros) szállodában összesen 145, a repülőtér hangulatát idéző, a kor belsőépítészeti trendjeit követő szobát alakítanak ki, emellett több konferencia-terem is áll az üzleti találkozók szervezői rendelkezésére. Az összesen 350 négyzetméteres, két különálló teremre bontható konferenciarészleg akár 120 fő befogadására is alkalmas lesz, emellett kisebb szemináriumi termeket és egy különálló tárgyalót is igénybe vehetnek majd az üzleti utazók.

Az Ibis Styles Budapest Airport Hotel vendéglátó részlege egy 100 fő befogadóképességű étteremből és egy lobby bárból áll. A tervezett étterem és a bár alkalmas lesz arra, hogy egyszerre szolgálja ki a szállóvendégek igényeit és a repülőtérről érkező külső vendégeket is, akik két repülőjárat között, az átszállás idején vennék igénybe a szálloda éttermét vagy bárját.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.