Megújult a Hilton Budapest
Több mint egymilliárd forintból varázsolták újjá a Danubius Hotels Group ikonikus szállodáját, amely a kor követelményeihez alkalmazkodva nemcsak építészetileg, de szolgáltatásaiban is felfrissült.
A beruházás első ütemében kialakították többek között a vendégcsoportok érkezését segítő fogadóteret és a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámaliftet. A második ütem befejeztével a szállodakapacitás kétharmada kapott szebb formát, az új Bálteremben pedig egy nagyszabású átadóesten mutatták be a gasztronómiai reformokat.
„Az elmúlt 200 napban közel 5000 négyzetméter alapterületen és 15 000 négyzetméter felületen zajlottak a felújítások” – összegezte Árvai Zoltán, a Hilton Budapest igazgatója. Új formában láthatjuk a Báltermet és az ahhoz kapcsolódó négy különtermet, valamint kialakítottak négy boardroom jellegű kisebb különtermet is. „A Bálteremben akadt olyan időszak, amikor a munkaterületen egyszerre 320-an is dolgoztak. A technikai fejlesztések következtében további 200 kilométer kábelt építettek be, 3800 darab új lámpa és 9 csillár díszíti a helyiséget, amely magyar iparművész csapat munkája, körülbelül 2000 darab üvegfalevéllel” – tette hozzá Árvai Zoltán.
A szállodakapacitás kétharmada már megújulva várja vendégeit, de a rekonstrukciók ezt követően is folytatódnak, a következő ütemben a fennmaradó 99 szobát fogják korszerűsíteni.
Kovács Balázs, a Hilton Budapestet üzemeltető Danubius Zrt. vezérigazgatója ígéretet tett arra, hogy a változások nemcsak a külsőségekben fognak megmutatkozni, és a Hilton Budapest továbbra is meg fog felelni a vele szemben támasztott elvárásoknak.
„A Hilton egy jól csengő márkanév, a világon mindenhol ismerik és elismerik, de ennél is többre van szükség. A csodálatos külsőt minden esetben hibátlan tartalommal kell megtöltenünk. Ebben nincs semmi újdonság, így volt ez negyven évvel ezelőtt is, amikor ez a szálloda megnyitotta kapuit, és így van ez ma is, amikor Budapesten dübörög a turizmus és üres szobát is alig lehet találni a városban. A Budai Vár környékén persze könnyű lenne a múlt értékeire hivatkozni – pláne, ha az ország egyik legnagyobb múltú lánca üzemelteti a hotelt. Ugyanakkor, ha üzletileg sikeresek akarunk lenni, akkor muszáj előre tekintenünk. A Danubius életében a 2017-es év az sok szempontból is a megújulás éve” – fogalmazott Kovács Balázs, a Danubius Zrt. vezérigazgatója.
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.