Kihirdették az Év Szállodáit

Idén először hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) az Év Szállodái pályázatot, három kategóriában. A nyerteseknek január 17-én adták át az elismeréseket.

A díjazottak a következők:

Ötcsillagos kategória: Boscolo New York Palace Budapest

Négycsillagos kategória: Hotel Palazzo Zichy (Budapest), Naturmed Hotel Carbona (Hévíz)

Háromcsillagos kategória: Hotel Ibis Győr

Az MSZÉSZ a Magyar Turizmus Zrt.-vel együttműködve most hirdette meg először pályázatát, újragondolva és átalakítva a szövetség korábbi Év Szállodása díját. Az új koncepció szerint nem egy-egy szállodás szakembert, hanem egy-egy házat díjaznak összetett kritériumrendszer alapján, három kategóriában. A pályázat célja a kiemelkedő bevételi teljesítmények és szolgáltatások közötti összefüggés bemutatása, a minőségi szolgáltatások előtérbe állítása, a „best practice” módszerek terjesztése, illetve a hazai szállodaipar hírnevének erősítése.

A pályázatra az alábbi 16 szálloda nevezett, a kiírás szerint a résztvevő szállodák teljesítményét ismert szakemberekből álló zsűri bírálta el az alábbi kritériumok szerint:

– bevételi teljesítmények a hotelek meghatározó mutatószámai alapján (éves szobafoglaltság, átlag szobaár, REVPAR – egy kiadható szobára jutó szobaárbevétel -, TREVPAR – egy kiadható szobára jutó összes árbevétel),

– szolgáltatások minősége az MSZÉSZ által szervezett ún. mystery shopping vizsgálatok, illetve a pályázó szállodákról a mértékadó vendégvélemény gyűjtő portálokon megjelenő értékelések alapján (pl. Tripadvisor, Booking, Expedia, Holidaycheck, stb.),

-a pályázó szállodák által alkalmazott innovatív üzemeltetési, értékesítési, stb. megoldások,

– a pályázó szállodák által alkalmazott HR gyakorlat.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.