Épül a fiatalok szállodája
Budapesten épít szállodát a kifejezetten fiatal utazókra specializálódott MEININGER szállodalánc. Az Egyesült Királyság, Németország, Belgium, Hollandia és Ausztria után az első budapesti szálloda a hotellánc legkeletibb tagjaként várja majd a vendégeket.
A budapesti Csarnok téren épülő szálloda a Nagyvásárcsarnok közvetlen szomszédságában, a kilencedik kerület központi részén helyezkedik el. A 184 szobával és 700 ággyal rendelkező hotel előreláthatóan 2018 második negyedévében nyílik meg. A zöldmezős beruházás során megvalósuló létesítményt a MEININGER nemzetközi szállodalánc üzemelteti majd húszéves bérleti konstrukció keretében.
November végén ünnepélyes alapkőletétellel és időkapszula elhelyezésével ünnepelte meg az üzemeltető és befektető a kivitelezési munkálatok megkezdését.
Az újonnan épülő hotel 7500 m2 alapterületen, hét emeleten, minden kényelmet kielégítő szobákkal várja az utazni vágyó fiatalokat. A rugalmas szobakialakításnak köszönhetően klasszikus kétágyas és többágyas, szálló jellegű elhelyezést is tud biztosítani a szálloda. A közösségi területek a földszinten és egy közbenső szinten helyezkednek el, melyek kisebb konferenciák rendezésére is lehetőséget adnak. Természetesen bár és étterem is épül az új szállodában, melyek nem csak a szállóvendégek kényelmét szolgálják majd.
A létesítmény alatt nagy befogadó képességű, közforgalmú mélygarázs épül. A parkolóház 4 emeleten, 140 szabad hellyel jelentősen csökkenti a környék parkolási problémáit, hiszen nem csak a szállóvendégek részére lesz nyitott a mélygarázs, hanem például a Központi Vásárcsarnok vásárlói is igénybe vehetik azt.
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.