100 éves a Radisson Blu Béke Hotel

Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a Radisson Blu Béke Hotel, korábbi nevén Britannia és Béke Hotel, amely számtalan ajánlattal és gasztronómiai újdonsággal, történelmi kiállítással és háztűznéző sétákkal várja vendégeit.

1913. május 10-én nyitotta meg kapuit a szálloda, akkor még Britannia néven és hamar nagy sikerre tett szert az utazók körében, a harmincas évektől kezdve pedig a pesti kulturális élet egyik központjává vált. Ebben az évtizedben jött létre a Szondy Söröző és Borozó, a Kupolaterem, a Sárga terem, amely a Nyugatbarátok körének adott otthont, sőt az első szállodai mélygarázs is. A háborút követően a Békére átkeresztelt szálló hírneve továbbra is vonzotta a vendégeket, a Kupolaterem a fővárosi éjszakai élet fellegvára lett. A szálloda állapotának romlása miatt a 80-as évek elején a tulajdonos úgy döntött, két év alatt teljes körűen átépíti a szállodát, amely 1985-ben nyitott újra, három évvel később pedig az amerikai Radisson szállodalánc első európai tagja lett, 2009 óta neve hivatalosan Radisson Blu Béke Hotel.

 

Az évfordulóra természetesen számtalan eseménnyel készülnek, ennek egyik első lépése volt a Budapest100 program, amelynek keretében már több mint ezren ismerkedhettek meg az épületet történelmével. A nagy érdeklődésre való tekintettel minden hónapban egyszer ismét megnyitja majd kapuit a szálloda az érdeklődők előtt.

A  Radisson Blu Béke Hotel összefogott az idén 200 éves Városligettel, így számos budapestivel együtt ültették az árvácskákat a parkban, amelynek eredményéül megdőlt egy Guinness-rekord. A Széchenyi Fürdő is épp egyidős a szállodával, így közös csomagajánlatot alakítottak ki az ideutazók számára, sőt számos színházzal összefogva született meg a Pest megér egy estet! ajánlat. Ősszel folytatódik a nagysikerű Béke-beli beszélgetések sorozat, ahol ismert, a szállodához kötőtőd emberek mesélik el élményeiket.

Ismét nagy sikerre számíthat a hotel halljában található kabala, hiszen a szálloda Facebook oldalára bárki feltöltheti majd Mr. Fosterrel készült fotóját, a vállalkozó kedvűek között pedig egy külföldi kétnapos tartózkodást sorsolnak ki. Még az ikonikus figura népszerűségét is túl fogja nőni valószínűleg a születésnapi torta sikere, amely egy különleges almatorta tejcsokoládéhabbal. Az alakjukra figyelők a Zsolnay Kávéház repertoárjában található hat cukormentes desszert közül választhatnak, ezek a már a zajló gasztronómiai megújulás első hírnökei. A konyhából olyan különleges ételek kerülnek a rendezvények résztvevőinek tányérjára a Brain Food koncepció égisze alatt, amelyek az egészséges étkezést helyezik a középpontba, szigorú alapelvek szerint készülnek és javítják a konferenciavendégek koncentrációját.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.