XXI. századi gyógy- és egészségpark a Zsóry fürdő környezetében

Csaknem egymilliárd forintos költséggel új közösségi teret és egészségparkot alakít ki a mezőkövesdi önkormányzat a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő környezetében.

Ezt jelentették be sajtótájékoztatón. Köszöntőjében Fekete Zoltán a város polgármestere elmondta, hogy 2013-ban Mezőkövesd fürdőjét gyógyhellyé minősítették, amely komoly kötelezettséget jelent. Az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket valósították meg a fürdő területén, most viszont a környéke is hamarosan megújul.

Az önkormányzat pályázott, s több mint kilencszáz millió forint támogatást nyert el, amelyet önerővel egészítettek ki. Így a fejlesztés összesen több mint 966 millió forintba kerül. A tervek elkészültek és beruházás várhatóan 2020 elejére fejeződik be. Ennek keretében a fürdő főbejárata előtt közösségi teret-, a mellette levő arborétum területén pedig egészségparkot létesítenek. Mindez a gyógyhely egyediségére épülő profil kialakítását, a turisztikai szezon meghosszabbítását irányozza elő.

A tervezett egészségpark olyan innovatív elemeket tartalmaz majd, amelyek megteremtik az egészségturisztika és az aktív pihenés lehetőségét. Az üdülőhely információs központját a park területére tervezik, amelynek a megközelítését rendezett parkolók segítik, közöttük az elektromos meghajtású járműveknek kialakított töltőállomással.

A téren látványelemek kapnak helyet. Így egy emelvényt létesítenek, amely kis színpadként is működhet. Mögötte pedig különleges élményt nyújt majd a hang- és fényjátékkal, a tájegység növény- és madárvilágát bemutató úgynevezett “növénytorony”, amelyet kúszó növényekkel futtatnak be. Mindez este kivilágítva, napközben pedig párásítva különleges látványosságot ígér a látogatóknak. A tervek szerint a tér északi oldalát egy filagória zárja le, melynek színes burkolatú mennyezete a matyó népművészet világát idézi majd. Alatta különböző kiszolgáló helyeket létesítenek, például információs központot, jármű kölcsönzőket és kávázó is.

Az elképzelések szerint az egészségpark olyan önálló szórakoztató központ lesz, ahol az egészségmegőrzésre építve minden generációnak, valamint turisztikai célcsoportnak szórakozást, illetve aktív pihenést kínálnak.

Tállai András államtitkár, Mezőkövesd országgyűlési képviselője beszédében a gyógyfürdő egykori alapítójának Zsóry Lajos vállalkozónak a munkásságát méltatta. Kiemelte, hogy a földjén 1939-ben olaj után kutatva termálvizet talált, amelynek hasznosításával megalapozta a város jövőjét. Később, 1968-ban a Zsóry vizét gyógyvízzé minősítették, 1983-ban pedig Mezőkövesd fürdőjét gyógyfürdővé nyilvánították. A képviselő arra is utalt, hogy az 1980-as évek második felétől napjainkig kiemelkedő fejlesztések valósulhattak meg a fürdőben, amelyek tovább folytatódnak. Most pedig a fürdő környékén egy XXI. századi fejlesztéssel a város hírnevét tovább erősíthetik.

Lapunk kérdésére Fekete Zoltán polgármester elmondta, hogy a Zsóryban idén október végéig 350 ezer vendéget fogadtak, amely tavalyi hasonló időszakhoz képest 50 ezerrel többet jelentett. A vendégéjszakák száma is jelentősen emelkedett a városban. A nyáron adták át a fürdőben az óriás csúszdaparkot, amelyet megkedveltek a családok és a gyerekek. A városvezető reális esélyt lát arra, hogy 2020-ban már 500 ezer látogatót fogadhassanak majd Mezőkövesd gyógy- és strandfürdőjében.

Szerző: Mentusz Károly

Forrás: turizmus.com

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.