Újabb világsztárok a VOLT-on
A VOLTra jellemző eklektika jegyében világsztárok újabb sora igazolt az idei soproni fesztiválra. A már korábban bejelentett nevek – a Motörhead, John Newman, a Rise Against és Parov Stelar – mellé sorakozott fel David Guetta, Slash, a Bastille, Fatboy Slim, Wilkinson, az Ignite és a Nouvelle Vague.
Idén a VOLT megnövelt küzdőterét tölti meg a világ leghíresebb, korunk legnépszerűbb DJ-je és producere, David Guetta, kinek dalait csak az nem hallotta bolygónkon, aki az elmúlt egy évtizedet a Holdon töltötte. Július 3-a igazán sokszínű közönséget vonz majd Sopronba, hiszen a Telekom Nagyszínpad programját záró, igazán látványosnak ígérkező David Guetta-show előtt ugyanezen a napon koncertezik majd a Motörhead és a Parov Stelar Band is.
Pár éve a Budapest Sportarénát, manapság pedig a legfontosabb fesztiválok küzdőtereit tölti meg Slash, aki tavaly megjelent szólólemezét Myles Kennedy-vel és a The Conspirators nevű kísérőzenekarával rögzítette, velük érkezik a Telekom VOLT Fesztivál Nagyszínpadára. Slash és csapata programjában a Guns ‘n Roses szinte összes nagy slágere eredetiben szólal meg, egy utánozhatatlan frontember és a GNR legfontosabb szereplője által.
Amíg pénteken David Guetta, addig szombaton egy igazi “nagy öreg”, Fatboy Slim pakolja a lemezeket a Nagyszínpad záróbuliján. Megnyerő és intelligens indie- és szintipop dalokkal a slágerlisták élőről érkezik a VOLTra a Bastille, a tavalyi Sziget egyik legjobb koncertjét adó ifjú brit sztárzenekar.
Tavaly a STRAND Fesztiválon mutatkozott be a hazai közönségnek a nemzetközi hírű, profi és technikás brit drum’n’bass előadó, a Petőfi Rádió kedvence, Wilkinson. A kaliforniai hardcore-punk legenda, az Ignite – magyar származású frontemberével, Téglási Zolival az élen – mindig teltház előtt játszik itthon. Idén a VOLT az egyetlen fesztivál, amelynek meghívását elfogadták, talán annak is köszönhetően, hogy ugyanezen a napon a Parkway Drive és a Rise Against is a VOLT vendége lesz.
A Nouvelle Vague nem először lép fel a VOLTon. Látogatásukat mindig óriási érdeklődés kíséri hazánkban: az utóbbi években nem egyszer fordult elő, hogy koncertjeikre szinte a meghirdetés pillanatában elkelt az összes belépő.
Az ország egyik legnépszerűbb zenei eseménye 2015-től még szorosabban kapcsolódik fő szponzorához, ennek köszönhetően a fesztivál új, hivatalos neve: Telekom VOLT Fesztivál.
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.