Ismét Főzdefeszt

Június első hétvégéjén (június 1-3. ) a józsefvárosi Palotanegyedben, a Mikszáth téren és a Szabó Ervin téren a legjobb hazai kézműves söröké lesz a főszerep. Az először tavaly májusban megrendezett Főzdefeszt immár harmadik alkalommal jelentkezik a minőségi sörfogyasztás népszerűsítése érdekében.

Június első hétvégéjén (június 1-3. ) a józsefvárosi Palotanegyedben, a Mikszáth téren és a Szabó Ervin téren a legjobb hazai kézműves söröké lesz a főszerep. Az először tavaly májusban megrendezett Főzdefeszt immár harmadik alkalommal jelentkezik a minőségi sörfogyasztás népszerűsítése érdekében.

Az első két Főzdefeszt közönségének érdeklődése felmérhetetlen hatásokkal járt: azóta számos új sör születet, új műfajok vetették meg a lábukat, a sörfőzők elkezdtek gondolkodni, tanulni, kísérletezni, a pesti kocsmák pedig azt vizsgálják, miként tehetnének csapra kézműves söröket. Ezért a szervezők a nyár első három napjára ismét összehozzák a hazai sörfőzés legjobbjait a Mikszáth térre, a Krúdy Gyula utcába és a Szabó Ervin térre.
Júniusban huszonegy kézműves sörfőzde jelenik meg a rendezvény helyszínén, hogy bemutassa tavaly óta szélesedő kínálatát vagy épp a régi receptjeik felturbózott változatait. Az idei év legizgalmasabb fejleménye, hogy miután nemrég legalizálták itthon is a házi sörfőzést, a legelszántabb házi sörfőzők megszállták a kézműves sörfőzdéket és náluk főzték meg nagyban söreiket hogy a Főzdefeszten bemutathassák a nagyérdeműnek.
A külföldi vendégek miatt sem kell szégyenkezniük a szervezőknek – idén először lesz a Főzdefeszten standja a Brit Nagykövetségnek a Fuller’s söreivel, és a BeerBier csapat a végtelenül érzékeny tradicionális angol sörműfajt, a ’real ale’-t mutatja be a Főzdefeszt közönségének. Csehekből is erős lesz a felhozatal, ezúttal nem egy-egy cseh sörfőzdét hívtak meg, hanem a Budapesten egyre aktívabb cseh kocsmákat – a Pivót és a Hrabalt – kérték fel a standállításra. Idén először bajor stand is lesz – a Sörmanufaktúra elhozza a ratebeer szerint Németország legjobb sörének tartott Schneider Weisse Aventinust, és a vitathatatlanul legzseniálisabb bajor alapbúzát, a Schneider Weisse Originalt. Ha minden igaz, Bajorország legjobb búzasörfőzdéje mellett itt lesz Bajoroszág leginnovatívabb sörfőzdéje a Camba Bavaria és a Liquid Gold standján csapon lesz az alföldi Sunlight cider is.
A fesztivál helyszínén található éttermek – a  Zappa, a Blues Kocsma, a Leonardo, a Darshan, a Don Leone és a Nostro – külön sörös menüvel készül a fesztiválra. A zenei programról a Grabanc, a Fit Fat és a Yellow Spots Marching Band, valamint más utcazenészek gondoskodnak, és bemutatkozik a június 1-jén induló internetes Sörrádió, a sörös zenék szakértője.
A fesztiválra a belépés ingyenes, a szervezők azonban arra kérik a résztvevőket , hogy értékeljék is az általuk kóstolt söröket a fesztiváltérkép hátoldalán lévő szavazás segítségével.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.