A ferihegyi Ikarus sikere Németországban

A brandenburgi Bad Belzigban tartott IV. Nemzetközi Ikarus Találkozó első díját kapta meg a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) Malév színeket viselő Ikarus 250 luxus autóbusza, amellyel az Aeroparkból induló budapesti repülőtér-látogatások résztvevői is találkozhatnak.

A jármű teljes körű restaurálása az LKK és a Classic Truck&Bus Kft közös projektjeként valósult meg, és a két szervezet együttesen mutatta be nemzetközi porondon munkájuk eredményét, melyet a legszebb és ráadásul legmesszebbről érkezett autóbusznak járó serleggel díjaztak. A rendezvényen kiállított járművek többsége ugyanis németországi volt; a volt Német Demokratikus Köztársaság területén a mai napig igen jelentős, a hazainál lényegesen erősebb kultúrája van az Ikarus autóbuszoknak – az idei kiállításon 35 magyar gyártmányú jármű vonult fel.

Béke Antal, a maléves Ikarus restaurálását végző Classic Truck&Bus ügyvezetője magyar járműveket Polgáron újjáépítő csapatával több további restaurációs munkára is felkérést kapott Bad Belzigben.

Somogyi-Tóth Gábor, az LKK ügyvezetője szerint nem véletlen, hogy ilyen sikere van a különleges járműnek: a speciális, légitársasági színvonalat megjelenítő luxus kivitel, a hatalmas zöld ablakokkal övezett Malév Air Tours arculat a nyolcvanas években is egyedülálló, nyugati színvonalat képviselt a budapesti utcaképben.

 

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.