VinCE Balaton – hűsítő programok a balatonfüredi befutóban

A balatoni borok élmezőnye július utolsó hétvégéjén a Kékszalag vitorlásaival együtt éri el Balatonfüred partjait. A Vitorlás tér és a Tagore sétány 2013. július 25. és 28. között elegáns promenáddá változik, ahol jégbe hűtve vonulnak fel a legjobb borok és exkluzív kóstoló programok.

A fesztiválhangulatról Harcsa Veronika, a Falusi Mariann és Sárik Péter duó és az Ivan & The Parazol, esténként pedig DJ-k gondoskodnak, míg a legkisebbeket gyermekprogramokon várják a szervezők.

A tó északi fővárosa, egyben a Balatonfüred-Csopaki borvidék központja idén júliusban nemcsak Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyének, de a Balaton legexkluzívabb borfesztiváljának is otthont ad. A program célja, hogy a színvonalas borászatok és szórakoztató programok felsorakoztatása mellett Jókai Mór vagy Blaha Lujza gasztronómiai tippjeivel idézze fel Balatonfüred kulturális hagyományait, e mellett a magyar termelők minél szélesebb és ízesebb kínálatát is bemutassa a közönségnek.

 

Hűsítő kortyok és gasztro élmények

Klasszikus balatoni fehérek; olaszrizling és szürkebarát, különleges helyi szőlőfajták; kéknyelű és vulcanus, a nyár slágerei; a frissítő sauvignon blanc-ok és rozék, esetleg egy könnyű nyáresti vörösbor? A fesztiválon kiállítók egyetlen közös pontja a magas minőség lesz, amelyet a VinCE Balaton szervezői garantálnak. A csúcsborok mellett minden kiállító egységes, 200 Forint/dl áron kínálja majd egy-egy kellemes nyári borát vagy fröccsét, amelyeket az ajánlott sorrendben végigkóstolva a vendégek a VinCE Balaton közönségkedvencének megválasztásában is közreműködhetnek.

A helyi, badacsonyi és csobánci borászatokon kívül felsorakoznak majd az árnyas sétányon a többi hazai borvidék – köztük Villány, Szekszárd, Eger, Etyek – képviselői is, míg a hazai gyümölcsök legjavát szörpök vagy nemes pálinka formájában ízlelhetik meg a vendégek.

A gourmet közönség Balatonfüred legendás Vitorlás Étterme mellett a grill- és sonkáspultoknál lakhat jól a gasztro élményekkel, a főfogásokat pedig házi készítésű lekvárokkal, további finomságokkal tetézhetik be.

 

Programok tudásszomjra

A VinCE Bárban óránként más-más témákban kalauzolnak végig a meghívott előadók, a közönség velük együtt kóstolhatja és fedezheti fel a helyi és hungarikum szőlőfajtákat, pálinkakülönlegességeket, vagy épp a nyár koktélslágereit. Itt hallhatnak bővebben Jókai Mór és Blaha Lujza gasztronómiai munkásságáról, kedvenc receptjeiről is. (A program ingyenes, de a korlátozott férőhelyek miatt előzetes regisztrációhoz kötött.)

A Kóstolószalonban profi körülményekről gondoskodnak a szervezők, a vendégek dolga mindössze annyi lesz, hogy az 50 tétel közül kiválasszák, mi mindenre kíváncsiak a fajtajelleges vagy épp különleges borok közül. (A Kóstolószalon belépőhöz kötött, amely helyben vásárolható meg.)

 

Fesztiválhangulat a promenádon

Sárik Péter jazz zongorista és Falusi Mariann énekesnő több mint három éve lépnek fel együtt és a közismert jazz sztenderdek mellett régi magyar slágereket is jazzre írnak át, felfrissítve ezzel a legnépszerűbb örökzöldeket.

Harcsa Veronika és zenésztársai a Bin-Jip formációban újabb zenei műfajok felé eveznek el, az improvizáción keresztül egy modern hangzásig, ahol a fő ívet megadó dallam mellett triphop, elektro és nu-jazz elemek találkoznak.

A zenei programot a fiatal generáció kedvenc, korábban slágerlista-vezető rock n’ roll csapata, az Ivan & the Parazol és a country, rockabilly műfaj sztárjai, a Nyughatatlan élő koncertje színesítik, esténként pedig a Deaf DJs és DJ Dóra kísérik el a fáradhatatlan fesztiválozókat a csillagos éjszakába.

A bordal hagyományok az alternatív bordalok tehetségkutató versenyén vesznek új lendületet, ahol a fiatal tehetségek minél frissebb és ötletesebb formában adagolják a zenét a borokhoz.

 

A legkisebbeknek és a legnagyobb életművészeknek

A családdal érkezők a játékos aktivitásokkal teli gyermekmegőrzőben találhatnak elfoglaltságot a kicsiknek, míg a baráti társaságok különleges balatoni élményprogramra jelentkezhetnek. A VinCE Balaton hajójának kapitánya borértő túravezetőivel mind a kirándulók biztonságáról, mind a monte-carlói életérzésről gondoskodik majd. A társaság a választott tematika szerint a tavon suhanva ismerheti meg a különböző pezsgőket, távoli földrészek borait, vagy épp a rozék sokszínűségét.

A fesztivál alatt Balatonfüred nevezetességei, a Jókai Mór Emlékház és a főként képzőművészeti alkotásokat bemutató Vaszary Villa is várják a látogatókat.

További információ: http://vincebalaton.hu/

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.