Sűríti járatait Bécs irányába a FlixBus

Február 7-től a bécsi főpályaudvarra is szállít utasokat a zöld távolsági buszszolgáltató.

A bécsi az egyik első összeköttetés volt a FlixBus Magyarországról elérhető ajánlatában, a 2016-os indulás óta jelentősen nőtt a járatsűrűség. 2016-ban 7, 2017-ben 16, 2018-ban pedig már 28 busz közlekedett a forgalmasabb napokon Budapestről az osztrák fővárosba. A bővülés a megállók számát is érintette: a nemzetközi buszpályaudvar és a schwechati reptér mellett tavaly óta a Bécs közelében található parndorfi outlet centerbe is naponta többször szállít utasokat a szolgáltató. A bécsi főpályaudvarra február 7-től bizonyos napokon akár 9 busz is indul majd Budapestről, emellett a korábbi megállók is elérhetők maradnak.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A FlixBus anyacége, a FlixMobility saját rendszerén belül is többféle közlekedési lehetőséget ötvöz. Németországban 2018 márciusában FlixTrain néven vasúti összeköttetéseket indított a cég, melyek a már kiterjedt buszhálózatot egészítik ki, Franciaországban és Németországban elektromos buszok is elérhetők a kínálatban tavaly óta. A mobilitási vállalat hálózata több mint negyven repteret is érint, így légi közlekedési lehetőségekkel is kombinálhatók a FlixBus-utak.

Ez is érdekelheti
Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.