Sikeres üzleti kóstoló
Telt házat vonzott a Business Wine második kiadása március 14-én a Duna Palotában. A közel 300 résztvevős rendezvény sétáló borkóstoló közben hozta össze egymással az üzletembereket.
A rendezvényen 10 pincészet borai és hozzájuk illő falatok várták a résztvevőket, akik számos további kiállító termékeit is megismerhették az innováció jegyében.
A Business Wine rendezvények különlegessége a 3 pillérből felépülő koncepció. A két állandó pillér (üzlet – bor) mellett minden esemény valamilyen tematika jegyében zajlik előadásokkal, meghívott vendégekkel és kiállítókkal, workshopokkal, meglepetésekkel. Mindezt exkluzív helyszíneken, prémium minőségben nyújtja.
Míg az első, januári Business Wine-on inkább a borkedvelők, most, a Bordinasztia Invest főtámogatásával létrejött rendezvényen a vállalkozók és üzletemberek domináltak – mondta el Gazdig Gergő főszervező. Úgy tűnik, a jó tematika képes megszólítani a kapcsolatépítésre váró üzletembereket, és a pozitív visszajelzéseket elnézve, a rendezvényben további potenciál rejlik. A résztvevők kimondottan hatékonynak tartották a koordinált üzleti bemutatkozást, ahol nem csupán magukat, hanem saját partnereiket is ajánlhatták a célirányosan keresőknek – tette hozzá.
A Business Wine következő rendezvényére április 18-án, a Four Seasons Gresham Palotában***** kerül sor, amelyre a Facebook hivatalos eseményt már létrehozták, de ennél többet még nem árult el a szervező. Mint mondta, mindent felülmúló esemény lesz a stílus jegyében és a részletek hamarosan kiderülnek.
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.