--- Hirdetés ---

Mennyire biztonságos egy új repülőgép?

A Bloomberg szerint egy repülőgép kora nem garancia semmire. Az október 29-én lezuhant indonéz utasszállító alig több mint két hónapos volt, és új gépek korábban többször is szenvedtek balesetet.

A g7.hu ismertette a Bloomberg gyűjtését, amiből kiderül hogy az a – szintén a Lion Air flottájába tartozó – Boeing 737-es repülőgép még a mostaninál is fiatalabb volt, ami 2013 áprilisában Bali szigetén túlszaladt a futópályán. Noha a gép kettétört, szerencsére akkor senki sem vesztette életét.

A Lufthansa Airbus A320-as gépe Budapesten. Fotó: Wikipédia

A korábbi esetek közül említésre érdemes napjaink egyik legnépszerűbb utasszállítójának, az Airbus A-320-asnak egy korai balesete. (Jelenleg kizárólag ez a típuscsalád alkotja például a Wizz Air és az easyJet flottáját.) Mindössze három hónappal azt követően, hogy 1988-ban az európai hatóságok áldásukat adták a gépre, egy franciaországi légi bemutatón egy A320-as fáknak repült, és hárman meghaltak.

--- Hirdetés ---

Egy nálunk kevésbé ismert típus, a széles törzsű amerikai DC-10-es pályafutása sem indult zökkenőmentesen. 1972-ben, egy évvel a típus debütálása után egy gépen a rakodótér ajtaja kinyílt, és a hajtóműből kiáramló levegő behorpasztotta a padlózatot. A pilóták ennek ellenére biztonságosan le tudtak szállni, a vizsgálat pedig tervezési hibát azonosított az ajtónál.

Az indonéz utasszállító katasztrófájára visszatérve, egyelőre csak az egyik fekete dobozt találták meg elég rossz állapotban, de a Bloombergnek nyilatkozó amerikai szakértő szerint így is ki lehet nyerni belőle az adatokat. Megjegyezte, hogy még az a műszer is sokkal jobb állapotban került elő, ami a 2011. szeptember 11-én a Pentagonba belevezetett repülőn volt, vagyis elképesztően erősen csapódhatott az indonéz gép a tengerbe.

Az indonéz közlekedési minisztérium felfüggesztette állásából a Lion Air karbantartásért és minőségellenőrzésért felelős vezetőjét, valamint azt a mérnököt, aki az említett problémák kijavítása után repülésre alkalmasnak minősítette az utóbb szerencsétlenül járt gépet.

Forrás: g7/turizmus.com

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.