Kiszorították az Amazont az ételkiszállítási piacról

Az amerikai cég e-mailben értesítette londoni ügyfeleit, hogy december 3. után nem rendelhetnek többé az Amazon Restaurants-ból.

Az amerikai óriás 2016-ban indította az étel-házhozszállítási szolgáltatását Londonban. Gondosan megválogatta, mely éttermekkel szerződik le, végül olyanok voltak a partnerei között, mint a Comptoir Libanais lánc vagy a Michelin-csillagos Benares. Kezdetben 15 fontos rendelés fölött ingyenes volt a házhoz szállítás, később bevezették az 1,99 fontos általánydíjat – írja a bighospitality.co.uk.


A londoni ételkiszállítási piac azonban zsúfolt, olyan erős, növekvő konkurensek vannak jelen, mint a Deliveroo vagy a UberEats. Előbbi a Deloitte november elején publikált Top 50-es listájának az élére került, ami az elmúlt négy évben leggyorsabban növekvő brit vállalatokat sorolta fel. Az UberEasts pedig azt tervezi, hogy jövőre az egész Egyesült Királyságra kiterjeszti tevékenységét, és az önkormányzatokkal tárgyal „virtuális étterem” modellje bevezetéséről.

Az Amazon szóvivője megköszönte vásárlóinak, valamint éttermi és kiszállító partnereinek a támogatásukat.

Ez is érdekelheti

Hozzászólok

E-mail címe nem kerül nyilvánosságra.