Fókuszban a gulyás a Gourmet Fesztiválon
Május 30. és június 2. között ismét a Millenáris Parkba várja vendégeit a legnívósabb hazai gasztrorendezvény, a Gourmet Fesztivál, amely a tavalyinál 50 százalékkal több kiváló éttermet vonultat fel – gyakorlatilag a teljes hazai élmezőnyt – és kiemelten foglalkozik a gulyással.
2013-ban már nemcsak a nagyközönség kulináris továbbképzését tűzték ki célul a szervezők, azzal, hogy egy helyen elérhetővé, megkóstolhatóvá teszik az ország legjobbjait, hanem a szakma tovább fejlődését is igyekeznek szolgálni. A rendezvény szakmai napján ugyanis a legkiválóbb kistermelők, sajtkészítők és az éttermesek találkozhatnak egymással.
Az elmúlt két évben a Sziget Szervezőiroda kezei között teljesen megújult a Gourmet Fesztivál. A bevált szlogen „Kóstold meg Magyarországot!” jegyében idén még több vidéki és fővárosi étterem várja a kulináris érdeklődésű nagyérdeműt. A rendezvény igyekszik átfogó képet adni a hazai csúcsgasztronómiáról, bemutatva a legjobb éttermeket, borászatokat, gourmet üzleteket, cukrászdákat.
Az idei év újítása, hogy a Gourmet Fesztivál kísérletet tesz arra, hogy a csúcsgasztronómiát és a mindennapok étkezési kultúráját közelítse egymáshoz. Ennek jegyében mutatkozik be a rendezvényen a „gulyás”, a legkülönbözőbb formákban, legyen az leves, pörkölt, hab, mártás, vagy akár terrine.
A tavalyi rekordszámú résztvevőhöz képest, idén még tovább bővül a kínálat: jóval több étterem várja az érdeklődöket, továbbá a legjobb borászatok és gourmet boltok mellett ismét helyet kapnak a minőségi sörök, kávék, cukrásztermékek és pékáruk is. A több mint 100 kiállítóról a www.sziget.hu/gourmetfesztival/kiallitok oldalon található bővebb információ.
A példa nélküli étel- és italkínálaton túl, színvonalas gasztro- és zenei programok is várják majd a látogatókat. A Gourmet gasztroszínpadán például testközelben láthatja a közönség az ország Michelin-csillagos séfjeit, Széll Tamást (Onyx) és Miguel Rocha Vieira-t (Costes), akik külön bemutatóval készülnek, továbbá a tavalyi sikerre való tekintettel idén is lesz Bíró Lajos – Segal Viktor párbaj, idei témájuk a padlizsán.
Ez a rendezvény nemcsak a nagyközönséghez igyekszik közelebb hozni a minőség iránt elkötelezett gasztronómia szereplőit, hanem találkozási és igazodási pont a szakmabeliek számára is. Ezért a Fesztivál szakmai napján (május 30.) szó lesz a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) és a Gault & Millau Magyarország (GM) étteremkalauz által nemrégiben alapított „Aranyszalag Minőség” élelmiszer- és alapanyag tanúsítványról. Élőben is bemutatkozhatnak a potenciális vevőiknek a minősítésnek megfelelő kistermelők, valamint külön figyelmet kapnak hazánk legkiválóbb sajtkészítői is.
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.