Ezek ma a legjobb magyar pezsgők
A Winelovers – a Pezsgő Június programsorozathoz kapcsolódó – vaktesztjén idén szinte az összes hazai hagyományos champagne-i eljárással készült pezsgő megmérettetett. A 22 versenyző közül egy tízfős szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat.
Mi az a Pezsgő Június?
Hazánk jelentős hagyományokkal rendelkezik pezsgőkészítés terén. Az utóbbi időben a tradicionális pezsgők egyre gyakrabban jelennek meg a pincészetek kínálatában, és mind több borász készít habzó- és gyöngyöző bort is. A pezsgő a decemberhez, szilveszterhez kötődik, azonban egyre többen gondolják úgy, hogy a meleg nyári napokon legalább olyan jól esik egy pohár buborékos ital, mint a különleges események alkalmával.
A Pezsgő Június célja, hogy a pezsgőkre, habzó- és gyöngyöző borokra irányítsa a figyelmet. A Winelovers júniusi rendezvényével szeretné megalapozni, megerősíteni a nyári szezont, népszerűsíteni az ital fogyasztását, ismertetve a hazai kínálatot, valamint ízelítőt nyújtva a nemzetközi választékból. Június 11-i Nagykóstolóján a Corinthia Hotel Budapestben pincészeteket, vendéglátóhelyeket, kereskedéseket, szaküzleteket vonultat fel és mutat be. A rendezvény három mesterkurzusán az érdeklődők szakértő segítségével járhatnak körül egy-egy témát, és ismerhetik meg a legkiválóbb pezsgőpincészeteket.
Top pezsgők a piacon
Azok kedvéért, akik már a rendezvényt megelőzően is szívesen üdvözölnék buborékokkal a nyarat, a Winelovers Pezsgőtesztjén megkereste a legjobb hazai methode traditionelle tételeket. A Borászportál.hu és a Vinoport.hu nevével fémjelzett, a Winelovers Nagykóstolókat megelőző bortesztek rendre Winelovers Prémium Boros Rendezvények tematikájával összhangban keresik az ország legkiválóbb borait. A rendezvények és a tesztek célja országosan népszerűsíteni hazánk borvidékeit és szőlőfajtáit, és széleskörű megjelenési lehetőséget biztosítani a kiemelkedő minőségű boroknak.
A Pezsgő Június Nagykóstoló előtt összesen 22 hazai, tradicionális champagne-i eljárással készült pezsgő közül választották ki a legjobb fehér és rozé tételeket.
Ezek ma a legjobb fehér pezsgők:
- · Taschner Bor- és Pezsgőház Blanc de Blancs Chardonnay brut 2010
- · Kreinbacher Birtok Brut Classic
- · Francois Pezsgőpincészet President Brut 2013
- · Garamvári Szőlőbirtok Blanc Fleur 2008
- · Légli Méthode Traditionelle Brut 2013
A fehérek mezőnyében jól szerepelt még Demeter Zoltán Pincészete, a Sauska Tokaj, és a Frittmann Pincészet. A rozék mezőnyében a Louis Francois President Rosé Brut a legjobb rozé pezsgő.
Ezek ma a legjobb rozépezsgők:
- · Francois Pezsgőpincészet President Rosé Brut 2011
- · Taschner Bor- és Pezsgőház Pinot Noir Rosé 2012
- · Garamvári Szőlőbirtok Evolution Rosé 2008
- · Francois Pezsgőpincészet Pinot Noir Rosé Brut Nature 2012
- · Sauska Tokaj Pezsgő Extra Brut Rosé
A zsűri tagjai voltak:
Sánta Zoltán nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium oktatója; Vancsik Ivett nemzetközi borakadémikus; Káli Ildikó bor és pezsgőszakértő; Hegyi Gábor borkritikus, a Weinakademie Österreich hallgatója; Prisztavok Zoltán, Kreinbacher Birtok; Garamvári Judit, Garamvári Szőlőbirtok; Plutzer Mariann, Garamvári Szőlőbirtok; Evans Viktória head sommelier, Pierrot; Budavári Dóra bormarketing tanácsadó; Englerth Nóra Vinoport-Borászportál olvasó.
A Pezsgő Június Nagykóstolóról bővebb információkat talál a honlapon: http://pezsgojunius.hu/
A Nagykóstoló mesterkurzusairól itt olvashat: http://pezsgojunius.hu/mesterkurzusok
Forrás: Business Traveller Hungary
Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.