Reptér- és régiófejlesztési tervek Hévízen

Várhatóan idén elindul a Hévíz Airport infrastrukturális és technikai fejlesztése, amelynek következtében három éven belül több menetrendszerinti járat nyitását várják a szakemberek.

A Hévíz Balaton Airport, valamint a régió fejlesztési lehetőségeiről számolt be az Utazás Fórum második napján tartott előadásában Papp Gábor, a díszvendég Hévíz polgármestere.

A 2300 m² hasznos területű terminállal, egy Schengen és egy Non-Schengen váróval rendelkező reptér üzemeltetését a 100%-ban a város tulajdonában lévő kft. látja el, amely évente 50 millió forintos támogatást kap a várostól a feladatra. Az üzemeltetéshez az állam is hozzájárul, 2017-ben 200 millió forinttal.

Hévíz városa tavaly több mint 1,2 millió vendégéjszakát regisztrált, s a fővároson kívül az egyetlen település az országban, ahol a külföldi vendégek aránya (60%) meghaladja a belföldiekét. A tény, hogy a vendégek 25%-a légi közlekedés igénybevételével érkezik a Hévízre, valamint több gyógyhely és a Balaton közelsége nyilvánvalóvá teszi a repülőtér fejlesztésének fontosságát. Az – Európában is egyedülálló, önvezető járművek vizsgálatára is alkalmas – zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése az üzleti utazók számának emelkedését hozza magával, akik eddig elsősorban a reptér kisgépes forgalmát növelték. Zalaegerszeg egyébként élen jár a reptérben rejlő lehetőségek felismerésében és a térségi együttműködés megvalósításában – emelte ki prezentációjában a szakember.

Papp Gábor, Hévíz polgármestere

Fotó: turizmus.com

 

Jelenleg charter- és kisgépes forgalom zajlik a repülőtéren, Berlin, Drezda, Düsseldorf, Erfurt, Frankfurt, Hamburg és Lipcse cél- illetve induló állomásokkal.

2018-ban elindulhat az a – kormányhatározattal biztosított – 6,6 milliárdos fejlesztés, amely az infrastrukturális beruházások következményeként elhozhatja a légijárat-fejlődéseket is. Várhatóan három éven belül több menetrendszerinti és cargo járatot fogad majd az infrastruktúrájában, környezetében és technikájában is megújuló repülőtér – mondta el Papp Gábor. Folynak a tárgyalások a Hévízt Londonnal és Frankfurttal összekötő járatok idei indításáról, 2019-től pedig Brüsszel, Tel Aviv, Moszkva, illetve a skandináv régió következik.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.