Negyedszerre sem

Ismét elhalasztották a londoni Savoy Hotel újranyitását. A mostani a negyedik alkalom, a 2007 decembere óta zárva tartó szálló tervezett felújítási költségei időközben megduplázódtak.

Ismét elhalasztották a londoni Savoy Hotel újranyitását. A mostani a negyedik alkalom, a 2007 decembere óta zárva tartó szálló tervezett felújítási költségei időközben megduplázódtak.

Továbbra sem fogad vendégeket a londoni Savoy Hotel. A hétfői bejelentés nem érte váratlanul a történetet már egy ideje követőket, hiszen most fordult elő negyedszerre, hogy elhalasztották a nyitást. A szálloda 2007 decembere óta tart zárva, először tavaly májusban nyitotta volna meg kapuit a vendégek előtt, nem sokkal később azonban őszre, majd az idei év elejére tették át a várható időpontot. Időközben egy még későbbi, az átadást 2010 nyarára kitoló dátum is napvilágot látott, de úgy látszik ez is túl optimistának bizonyult, az aktuális időpont az idei év ősze. Bennfentesek szerint a modernizáció költségei átlépték a 200 millió fontos határt, ami a 230 milliós vételárat figyelembe véve azt jelenti, hogy a két társtulajdonos, azaz az Alwaleed szaudi herceg tulajdonában lévő Kingdom Holdings, és az HBOS bank eddig 1,6 millió fontot költött minden egyes szobára.

Az égbe szökő költségek, és a folyamatos halasztások oka, hogy a 121 éves épület sokkal rosszabb állapotban van, mint azt előzetesen tudni lehetett. Már eddig sem volt olcsó mulatság visszaadni a Savoy egykori ragyogását, azonban ha elkészül, egy 268 szobás hotel várja majd vendégeit. A szobaárak 350-től 7500 fontig terjednek majd, a királyi lakosztály a teljes folyóra néző front szélességéig terjed majd.

 

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.