Élményfürdő Kecskeméten

December 23-án vették birtokba a vendégek az új kecskeméti fürdőkomplexum élményfürdő részlegét. A 2800 négyzetméter vízfelületű fürdőben összesen 17 medence található. Idén rendhagyó módon az új élményfürdő épületében tartotta hagyományos találkozóját az önkormányzat vezetése a régió meghatározó vállalatainak irányítóival.

December 23-án vették birtokba a vendégek az új kecskeméti fürdőkomplexum élményfürdő részlegét. A 2800 négyzetméter vízfelületű fürdőben összesen 17 medence található. Idén rendhagyó módon az új élményfürdő épületében tartotta hagyományos találkozóját az önkormányzat vezetése a régió meghatározó vállalatainak irányítóival.

Zombor Gábor polgármester köszöntőjében elmondta, hogy ennek apropóját az adja, hogy Kecskemét új ékkövét, az élményfürdőt december 23-án vehetik birtokba a látogatók, és elsőként a helyi vállalatok vezetőnek szerették volna bemutatni az impozáns épületet. A polgármester kiemelte, Kecskemét azon ritka városok egyike, ahol négy éve folyamatosan csökken az iparűzési adó mértéke, és ennek ellenére is nő a város bevétele ebből az adónemből. A jelenlegi helyzet szerint éppen Kecskemét lehet a 2012-es magyar gazdaság egyik zászlóshajója, legalábbis az előzetes várakozások szerint a helyi gazdaság nagyot lendíthet az ország szekerén. Az új élményfürdő kapcsán a város első embere kiemelte, Európa egyik legszebb fürdőjét sikerült megépíteni, melynek fontos szerepe lesz Kecskemét idegenforgalmi struktúrájában. Az önkormányzat ugyanis szeretné elérni, hogy a város ne egy éjszakás legyen az itt eltöltött vendégéjszakák tekintetében, ebben zászlóshajó lesz az új komplexum, amelyet a CIB Bank finanszírozásában sikerült kivitelezni, kecskeméti cégek munkája révén.
A wellness részben összesen 17 medence várja majd a vendégeket. Többek között hullámfürdő, baba-mama-, termál- gyógy-, ugró-, gyermek-, szabadtéri-, és masszás medence is a kikapcsolódásra vágyó vendégek szolgálatára áll majd. Ezen kívül éttermek, beauty részleg, éttermek, bárok, fitneszterem teszi teljessé a kínálatot. Tavasztól őszig két kültéri medence, és két, egyaránt 12 méter magas csúszdatorony is része a komplexumnak, ami már csak azért is egyedülálló, mert egybe lett építve a nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas, kétmedencés uszodával, amit szeptember óta használhatnak a kecskemétiek. December 23 óta kezdve pedig az impozáns wellness részleg is kipróbálható. (www.delmagyar.hu, fotók: kecskemet.hu)

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.