Elindult a SAS Stockholmból

A skandináv SAS légitársaság heti négy járatot üzemeltet Stockholm és Budapest között, az első járat március 29-én érkezett meg.

A menetrend szerint Budapest és Stockholm-Arlanda között március 29. és június 21., valamint augusztus 20. és október 24. között közlekednek a SAS Boeing 737-esei kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap.

A SAS járatnyitásával a szabadidős és az üzleti utazókat egyaránt megcélozza, hiszen tavaly 17 ezren fordultak meg az útvonalon, Magyarországon 150 svéd cég 8 ezer embert foglalkoztat és 3-4 ezerre tehető az itt élő svédek száma.

Az 1946 óta működő SAS 134 gépes flottájával tavaly 28 millió utast szállított, naponta 807 járatot üzemeltet 284 célállomásra.

Budapestről Stockholmba a Norwegian és a Wizz Air járataival is eljuthatunk, előbbi az Arlanda, utóbbi a Skavsta repülőterére. A SAS Stockholm mellett Koppenhágából közlekedik menetrend szerint Budapestre.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.