Algír, a titkok városa

Algéria fővárosa – amelyet kísérővel, szervezetten, illetve a biztonsági szabályokat betartva látogathatunk meg – ezernyi élményt, felfedezést és titkot tartogat.

Algéria a legtöbb turista számára fehér folt a térképen, az országot ugyanis bizonytalan, terrorizmus által fenyegetett térségként tartják számon. Fővárosa, Algír és a hozzá közel eső parti városok azonban – amelyeket kísérővel, szervezetten, illetve a biztonsági szabályokat betartva látogathatunk meg – ezernyi élményt, felfedezést és titkot tartogatnak. 
 
Az észak-afrikai Maghreb-országok leghatalmasabbika páratlan természeti és kulturális kincsei ellenére a turisták elől elzárt világ, mivel a mai napig az iszlám terrorizmus által fenyegetett térségnek számít. A terrorcselekmények azonban nem civilek ellen irányulnak, és a jelentős biztonsági intézkedéseknek – például a fővárosba vezető utakon felállított barikádoknak és ellenőrző pontoknak köszönhetően – egyre ritkábbak. A javuló biztonsági helyzet eredményeként több nagy európai légitársaság, köztük az Air France, a Lufthansa és a British Airways is visszatért az országba.

 

Ennek ellenére az ország háromezer kilométernyi mediterrán tengerpartját, az UNESCO világörökségei közé tartozó történelmi emlékeit, a főváros színes forgatagát és a helybeliek közvetlenségét egyelőre szinte kizárólag a nyaranta hazatérő milliónyi emigráns élvezheti. Magyar utazók család- vagy barátlátogató útjainak, illetve előre megszervezett üzleti utazásainak – állandó kísérővel – nincs akadálya.

A francia hagyaték

Algírba hajón kell megérkezni – mondják, akik látták már a várost messziről, a tenger felől. A hegyoldalakra épült algériai főváros öble a Földközi-tenger egyik legszebbike: a víz kékje után vakító fehér épületek sokasága, a horizonton a hegyek zöld koronája, jó időben Kabília kétezer méter magas hegycsúcsai tárulnak a szemünk elé.

„Alger la Blanche” – Algír, a Fehér Város, mondták a francia gyarmatosítók, akiknek emléke elválaszthatatlan Algír képétől. A boulevard-ok és a tengerparti sétány (Boulevard de Front de Mer) is a franciák hagyatéka, akik másfél évszázados uralmat követően az 1962-ben kivívott függetlenség után hagyták el az országot. A középkori, erődítménnyel védett városmagon, a Kaszbán kívül semmi nem maradt az eredeti arab épületekből, amelyek helyét többnyire a francia Hausmann-stílusú, erkélyes, kovácsoltvas díszítésű épületek vették át.

Az algíriak nemigen beszélnek a francia időkről, az aktuális belpolitikai helyzet, a személyes boldogulás sokkal jobban foglalkoztatja őket. Az európai árakhoz képest olcsó országban a minimálbér 140 euró (100 algériai dínár hozzávetőleg 1 eurót ér), és az átlagpolgár örül, ha álláshoz jut és legalább ennyit kereshet.

Ilyen fizetések mellet nem telik étteremre, fizetős élményekre: a kevés és általánosságban a kifőzde szintjén álló étterem üresen kong, a néhány dínárba kerülő belépőjeggyel látogatható Szépművészeti Múzeum – amely egyebek mellett Rodin, Picasso és Delacroix műveivel, valamint Algír egyik legnagyobb közparkjára és az öbölre néző art déco árkádos terasszal is büszkélkedhet – ugyancsak teljesen kihalt.

Természetes közvetlenség

A férfiak a kávézókban múlatják az időt vagy a kikötőhöz közeli padokon beszélgetnek éjjel-nappal. A közel kétmilliós Algír a nap minden pillanatában mozgalmas és lüktető, a müezzinek énekétől kora reggeltől késő éjjelig varázslatosan titokzatos. Az élet legfőképpen az utcán és a tetőteraszokon zajlik. Némi nyugalmat csak a péntek délelőtt hoz: a muszlim országban a péntek vasárnapnak számít, de a kisebb boltok ilyenkor is nyitva vannak.

 

A legsűrűbben lakott negyedekben, például Houssein Dey-ben és Koubában tízméterenként megtalálható parányi vegyesboltok az utcára is kinyúlnak, és bár eredetileg tejet-kenyeret hivatottak árusítani, az izzókészlettől a strandfelszerelésig minden kapható. Ha pedig mégsincs raktáron a keresett portékából, előfordul, hogy a nemet semmire sem mondó árus apró ajándékot ajánl kárpótlásul, amit nem illik visszautasítani.

Az algíriak vendégszeretete mindenütt végigkíséri az utazót, és kellemes meglepetés a magyar turistának, hogy az algériaiak ma is baráti országként tekintenek Magyarországra. A helybeliek természetes közvetlenséggel elegyednek szóba egymással és az idegennel, mindezt pedig anélkül, hogy valamit el szeretnének adni a turistának. A Marokkóban vagy Tunéziában olykor kellemetlenül rámenős utcai árusoknak és koldusoknak nyomuk sincs Algírban. Még a híres-hírhedt történelmi városmag, a Kaszba lábánál található zsúfolt piacon is nyugodtan lehet sétálni.

A helyi nők és lányok többsége kendőt és az egész testet eltakaró ruhát visel, az európai öltözetű külföldi mégsem érzi magát kellemetlenül. A nőknek nem kell kendőbe burkolózniuk, és a rövid szoknyát sem kell otthon hagyni.

Kísérővel a Kaszbában

Nem árt azonban a nyelvet beszélő helybeli ismerőssel bejárni a várost. (Algírt pedig csak engedéllyel és szintén helyi kísérővel hagyhatják el a külföldiek.) Az UNESCO világörökségnek nyilvánított Kaszba csak kísérővel látogatható, és így is csak legbiztonságosabb részeit mutatják be.

Az elsőként a föníciaiak, majd berberek, rómaiak, és a 7. századtól arabok, később spanyol hódítók lakta városrész szűk utcái az arab és a török építészet legrégebbi emlékeit őrzik. Az 1518-tól oszmán fennhatóság alatt álló várost dejek irányították, egykori palotájuk bejárata ma is látható a Kaszbában. A művészi faragású bejárati ajtók mögött rendszerint egyetlen család több generációja él emeletes, körfolyosós házakban, amelyek központi tere a mozaikokkal díszített négyszögletes belső udvar.

A Kaszba egészét megismerni lehetetlen vállalkozás, de az egykori fellegvárból páratlan kilátás nyílik a városrészre. Innen meredek lépcsőkön, csodálatos, tengerre néző utcákon juthatunk a kikötőhöz. Egy másik séta kiindulópontja lehet a hegyoldalban épült El Dzsazair (Algéria, régebben Szent György) szálloda: az itt elfogyasztott mentatea és francia időket idéző citromtorta után szűk lépcsőkön ereszkedhetünk le a belvárosba.

Algírt gyalog bejárni embert próbáló feladat. A hosszú séták helyett központi látványosságait – például a kikötő melletti Bastion 23 múzeumot, amely a francia idők előtti Algír építészetébe és lakóinak életébe enged bepillantást – érdemes autóval megközelíteni.

Mechoui, kuszkusz, metlouh

A tenger mindenütt jelen van, de a közelébe férkőzni nem egyszerű. A városközpont tengerpartját szinte teljes egészében elfoglalja a kikötő, ezért a Boulevard de Front de Mer inkább hasonlít ipari negyedhez, mint kellemes tengerparti sétányhoz. Strandot hiába keresünk: aki fürdőzni akar, messzebbre kell utaznia Algírtól. Például a félórányi autóútra nyugatra található Sidi Ferroudzs Sheraton szállodájába, ahol májustól magánstrand működik.

A római kori leletekkel, szobor- és mozaikmaradványokkal büszkélkedő Cherchell, illetve a pun hódítás emlékeit őrző, a világörökségek közé tartozó Tipaza gyönyörű tengerpartja alig egyórás autóútra fekszik Algírtól. Tipazában hangulatos, lugassal körülvett, sétálóutcára nyíló éttermekben fedezhetjük fel az algériai konyha titkait, például a mergezt (birkahúsból készült kolbász) vagy a méchouit (apró birkahús-darabok nyárson).

Algírban mindenütt találni apró éttermeket, ahol kiváló a paradicsomos-olivás pizza, a burekkel (hússal töltött tekercs) felszolgált sorba (leves), a kuszkusz és a helyi kenyér (metlouh). A kikötő közelében egymást érik a friss, grillezett rákot és halat kínáló éttermek. A számla garantáltan elviselhető (egy nyolcszemélyes társaság 30 euróért bőségesen megebédelhet), feltéve, ha már rendeléskor tisztázzuk az ételek árát. Nyugat-európai árakra csak a nemzetközi szállodákban és az olyan, elitnek számító helyeken kell számítani, mint például az Algír melletti Madrague híres haléttermei, ahol fejenként 30 euróért lehet megkóstolni a tenger helyi gyümölcseit.

A készpénzes fizetésnek egyelőre nincs alternatívája Algírban. A nemzetközi hoteleken kívül sehol sem lehet hitelkártyával fizetni, pénzkiadó automata nincs. Ehhez hasonló hiányosságai ellenére Algír vonzó és általában véve biztonságos város. Hangulata magával ragadó, az itt töltött idő életre szóló élmény.

Mire kell ügyelni?

A magyar Külügyminisztérium továbbra sem javasolja az Algériába történő beutazást. Ennek egyik oka továbbra is a terrorizmus veszélye, a másik pedig az idegenforgalmi infrastruktúra hiánya. Algírban a nagyvárosi bűnözés klasszikus formáin – főként a lopáson és zsebtolvajláson – kívül azonban mástól nem kell tartani. Nem árt azonban óvatosnak lenni és kerülni a tömegrendezvényeket, valamint a zsúfolt helyeket.

Magyarok meghívólevéllel és vízummal utazhatnak Algériába. Algírba a legegyszerűbben Franciaország nagyobb városaiból – például Metz, Strasbourg, Párizs repülőtereiről az Air France, az Air Algérie vagy az Aigle Azur gépeivel lehet eljutni. Az utazóknak az Algériában töltött idő egészére elegendő készpénzt kell magukkal vinniük, mivel hitelkártyával még a repülőtéren sem lehet fizetni.

A szállásfoglalásnál a nagy nemzetközi láncokhoz tartozó hoteleket érdemes előnyben részesíteni: az üzleti utazók szívesen választják a Hiltont, amely a repülőtér és Algír között félúton épült. Itt kellemes kert, terasz, medence, napozóágyak, fitnesszközpont és három étterem várja a vendéget. Sidi-Ferroudzs Sheraton szállodája saját tengerpartjáról híres, a Hotel El Dzsazair pedig központi fekvése és egzotikus kertje miatt híres. E szállodákban a világ más nagyvárosaiban megszokott árakra kell számítani. Máshol európai viszonylatban nagyon alacsony árakkal találkozunk: taxival a repülőtérről 10 euróért juthatunk a belvárosba, a fodrász 2-3 euró, az étteremben ugyanennyiért jól megebédelhetünk.

A külföldiek a fővárost csak helyi kísérővel és megfelelő engedély birtokában hagyhatják el, és bár Algírban nem korlátozott a külföldiek mozgása, a helyi viszonyokat jól ismerő és arabul beszélő kísérő igénybevétele ajánlott.

Labidi Katalin