Tavasszal nyit Hollókő négycsillagos szállodája

2016 márciusára készül el a Hotel Hollókő, amelynek bokrétaavatóját október elején tartották, néhány nappal az Ófalu fejlesztéseinek átadása után.

A domboldalba épült kétszintes hotel belesimul a tájba, és az épület a falu szélén található. A szálloda 68 szobájából 51 standard, 10 superior, 4 lakosztály, 2 akadálymentesített szoba, 1 pedig antiallergén. Különlegesség lesz, hogy a lakosztályok közül kettőben jacuzzi, kettőben kandalló teszi majd még kellemesebbé a tartózkodást. A szobákban a kényelemre és korszerűségre való törekvés mellett figyelembe vették a világörökségi helyszín jellegzetességeit is.

A helyi sajátosságok visszaköszönnek majd másutt is, így például a gasztronómiai kínálatban. A szállodában 160 fős étterem kap helyet, ahol a hazai és nemzetközi ízek mellett a palóc konyha különlegességei is szerepelnek majd az étlapon, exkluzív italkínálat kíséretében. A hotel földszintjén 420 négyzetméteres wellness is helyet kap, ahonnan kilátás nyílik a tájra, és a nagy ablakoknak köszönhetően az lesz a vendégek benyomása, mintha a természetben pihennének. A wellness-részlegben élménymedence, jacuzzi, infra és finn szauna, gőzkabin, szolárium, fitneszterem is lesz.

Az épületben két rendezvénytermet is kialakítottak, egyik 60, másik 80 fős. A szolgáltatások között szerepel még többek között bowling, játszószoba, programszervezés, ingyenes WIFI a hotel teljes területén, laptopkölcsönzés.

Érdekesség, hogy a hotel saját kerékpárkölcsönzőt és szervizt is üzemeltet majd, amely nemcsak a szállóvendégeket, hanem a faluba látogató turistákat is kiszolgálja majd.

Nagy figyelmet fordítottak a megújuló energiaforrásokra is, az épület tetején napelemeket helyeztek el, és a támogatást elnyert pályázatban bemutatott költségek 8,31 százalékát megújuló energia-hasznosító berendezések teszik ki.

 

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.