Öt év, öt erő, egy birodalom – ötéves a Ramada Resort-Aquaworld Budapest

Kevés olyan szálloda van Magyarországon, amely egyszerre elégíti ki a turisztikai szegmens szereplőinek szinte valamennyi igényét. A Ramada Resort-Aquaworld Budapest alapítói öt évvel ezelőtt bátor vállalkozásra szánták el magukat, és megnyitották hazánk egyik legsokoldalúbb élménybirodalmát.

Ha azt mondjuk, hogy az Aquaworld Budapest egyszerre strand és fürdő, valamint spa és wellness, még nem árultunk el mindent Európa egyik legnagyobb fedett vízi élményparkjáról. A Ramada Resort – Aquaworld Budapest egyben szállodakomplexum is, négycsillagos superior szállodával és családi apartmanokkal. A hotel családbarát, ahol kisgyerekkel és kamaszkorúval egyaránt jól érzik magukat a szülők, de még a nagyszülők is. S mivel egy fedett élményfürdővel, wellness- és fitneszközponttal együtt szolgálják ki a családok igényeit, igazi gyöngyszem a családbarát wellness hotelek hazai piacán.

A komplexum sokszínűségét az is alátámasztja, hogy számos üzleti rendezvénynek ad helyszínt a kisebb bemutatóktól egészen a nagy létszámú konferenciákig. A tágas rendezvénytermek, ezer autó számára kialakított ingyenes parkolóhelyek, a kifogástalan és rugalmas kiszolgálás az üzleti eseményeken kívül, a magán rendezvényeket is ide csábítja. A hatalmas dunai panorámás teraszon vagy a romantikus kerti-tó partján már sok fiatal mondta ki a boldogító igent.

 

Az élménybirodalom öt ereje: feltöltő-, tápláló, éltető-, mozgató- és teremtőerő, egy tudatos koncepció része, amely meghatározza a különböző részlegek és szolgáltatások egységesen magas minőségű működését. Ennek tudatában lettek kialakítva a komplexumon belül, a külsős vendégek számára is elérhető Oriental Spa Wellness- és Fitneszközpont, a Colorado á la Carte étterem és a Budapest Klinniken norvég fogászati központ is.

www.ramadaresortbudapest.hu

(x)

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.