A művészet jegyében telt a Hotel Nemzeti Budapest első éve

Egy éve nyitotta meg kapuit a Hotel Nemzeti Budapest, Magyarország első MGallery szállodája, amely a 117 éves múlttal rendelkező történelmet elegyíti a modernitással.

Az újra megnyílt hotel elmúlt egy éves működése során elnyerte többek közt a Business Traveller Hungary által alapított Business Excellence „új turisztikai szereplő” díját is, három nagyszerű kortárs kiállításnak adott már otthont és több kulturális kezdeményezésben is részt vett.

„A Hotel Nemzeti nem titkolt célja a kultúrát pártfogó gyökerekhez való visszatérés, a művészeket támogató, pezsgő kulturális életnek helyet adni a szálloda falai között gazdag művészeti programok helyszíneként, ezzel is emlékezetes pillanatokat szerezve a hotelbe látogatóknak. Úgy gondolom, hogy szállodánk az elmúlt egy évben egyenes úton indult el e célok mentén és az ún. „Artistic Spirit of Budapest” (Budapest Művészeti Szellemiségéért) gondolat jegyében már eddig is tettünk a kultúráért. A célunk, hogy mindez erősödjön és egyre aktívabb szerepet töltsünk be a kortárs művészetek elismertségének növelésében” – mondta el a születésnap kapcsán Vaszily Edit, a szálloda igazgatónője.

A szálloda Memorable Moment csomagja is a művészetek jegyében került kialakításra. A Nemzeti Színházzal való közös múltra visszavezetve olyan egyedi programot kínál, amely a magyar kulturális értékeket és érdekességeket mutatja be vendégeinek. A Nemzeti Színházban a látogatók betekinthetnek a kulisszák mögé egyéni, személyre szabott idegenvezetés keretében.

Tavasszal újult meg a Nemzeti Művész Klub, amelyet a Hotel Nemzeti hívott életre azzal a céllal, hogy a neves művészekből álló társaság tagjai valódi klubként működjenek és így járuljanak hozzá a kultúra elismertségének növeléséhez.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.