Befejeződött a Lukács fürdő rekonstrukciója

A Lukács fürdő rekonstrukciója szinte minden területet érintett: megszépült többek között az iszapcsarnok, az uszoda csempés kabinsora, a gyógyudvari háromszintes öltözőépület, a napozóterasz és az udvar is, valamint számos új szolgáltatás is létesült.

A Lukács fürdő rekonstrukciója szinte minden területet érintett: megszépült többek között az iszapcsarnok, az uszoda csempés kabinsora, a gyógyudvari háromszintes öltözőépület, a napozóterasz és az udvar is, valamint számos új szolgáltatás is létesült.

A most befejeződött közel másfél milliárd forintos beruházás a Lukács Gyógyfürdő és Uszoda 1999-ben megkezdett felújítássorozatára tett pontot. A munkálatok költségét több mint 70 százalékban uniós pályázati forrásból finanszírozták, a fennmaradó összeget pedig a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. gazdálkodta ki.
A vendégek szempontjából fontos változás, hogy Budapest egyik legrégebbi gyógyfürdője mostantól számos olyan szolgáltatást is kínál, melyek a fővárosban eddig csak korlátozottan vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek. Ilyen többek között a himalájai sótéglából épült sókamra, a hamam török masszázs, illetve a prémium szolgáltatásként igénybe vehető privát fürdőzés valamelyik díszkád-helyiségben, amihez akár pezsgő, gyümölcsök vagy éppen masszőr is igényelhető.
Az északi kádosztályon tangentor- és hidromasszázskádakat üzemeltek be, melyekhez hagyományos masszírozóhelyiség is kapcsolódik. Az uszodatér végén lévő régi raktár- és személyzeti öltöző részből exkluzív szaunavilágot alakítottak ki, ahol szaunaszeánszokat is terveznek. Az aroma gőzkabinban megrendezett programok között választható lesz például csokoládé, méz, sör és jég tematikájú felöntés, melyek után a vendégek nemcsak vízzel, hanem gyümölcslével vagy akár jégágyon tálalt szeletelt gyümölcsökkel is olthatják szomjukat.
Az aroma-gőzkabinhoz és a szintén ezen a szinten található sókristály falú szaunához tartozik egy merülőmedence is, amibe a garantált felfrissülés érdekében folyamatosan jeget adagolnak. Az új szaunavilág elemei még a mínusz 2 fokos hőmérsékletű jégkunyhó, a 36 fokra fűtött fekvőpaddal rendelkező tepidárium, a finn és az infraszauna, valamint kialakítottak egy ruhamentes szaunaterületet is.
Megújult a beteg- és vendégirányítási rendszer is, továbbá teljes egészében akadálymentesített lett a fürdő, így ezentúl a mozgáskorlátozottak is gond nélkül igénybe vehetik a szolgáltatásokat.

 

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.