Átadták a felújított Rudas Gyógyfürdőt

Befejeződődött a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda műemléki rekonstrukciója és turisztikai fejlesztése, a félmilliárdos beruházást november 15-én adták át a nagyközönségnek.
A fejlesztés során a múlt értékeinek megőrzését tartották szem előtt, ám a jövő technológiájával szerelték fel a létesítményt.

A homlokzatot és a tetőszerkezetet az 1800-as évek végi állapotnak megfelelően állították helyre, korabeli fotók és tervrajzok alapján. Így a fürdő hírnevéhez és múltjához méltó szépségével díszíti a Duna part világörökség részének nyilvánított szakaszát. Az épületet akadálymentessé tették, korszerűsítették a fűtési, a szellőztetési és a világítástechnikai rendszereket, az ablakokba pedig a legmodernebb hőálló üveget szerelték be. Elegánssá és kényelmessé vált az előcsarnok, amely immáron visszatükrözi az ódon fürdő és az uszoda patináját. Az új büfét mind a fürdőben tartózkodó, mind pedig a fürdő területén kívül várakozó vendégek használhatják, és egy jeggyel lesz használható a gőzfürdő és az uszoda közötti rész is. A mintegy félmilliárd forintos beruházást 393 millió forinttal támogatta az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. további fejlesztéseket tervez annak érdekében, hogy még tovább növeljék a Rudas versenyképességét, emeljék Budapest fürdővárosi rangját, és javítsák hazánk turisztikai vonzerejét.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.