Szabadidő

Ártalomcsökkentés és tudomány

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentései szerint ma több mint egymilliárd ember dohányzik a világon, és ez a szám – a népességnövekedési előrejelzésekre figyelemmel – 2025-ben is…

Sziget: Love Revolution Special

Az idei Sziget fesztiválon Love Revolution Special néven olyan performanszokra és rövid felszólalásokra kerül majd sor a Nagyszínpadon a koncertek mellett, melyek a körülöttünk zajló…

Nyaralóhajók a Tiszán

Februárban megérkezett az első nyaralóhajó Magyarországra, a gyártó idén még további 9, 2020 májusáig pedig összesen 20 hajót szállít a Tisza-tó és Felső-Tisza vidékére, ami várhatóan

Július közepén rajtol a Kékszalag

Július 18-án rajtol el Balatonfüreden az 51. Kékszalag, Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő vitorlásversenye. A 2018-as, jubileumi 50. verseny rekordokat hozott, 681 hajó indult

Friss térképen a Kéktúra útvonala

Megjelent a Cartographia országos turistatérkép- és turistakalauz sorozatának harmadik, aktualizált kiadása. Részletes térképszelvényeken, aprólékos útleírással, a látnivalók

Hófehér kaland

Öt nap, 330 kilométeres távolság, sarkvidéki hideg és ordító csend. Nappal kutyaszán, éjszaka sátor. Zaja Kittynek elhisszük, hogy a Fjällräven Polar megváltoztatta az életét. Honnan

Fejlesztik a Tisza-tó környékét

A Tisza-tó iránt érdeklődő turisták számának további bővülésére számítanak azoktól a nagyszabású fejlesztésektől, amelyeket a tó környezetében valósítanak meg. Ezt jelentették be március

legolvasottabb cikkek

1 - 685

Teszteltük

1 - 4

Interjúk

Budapest Convention Bureau: újratervezés felszállás előtt

Működési hatékonyságot javító átszervezésnek indult, egy teljes turisztikai szegmens újjáélesztési folyamatába…
1 - 11

Ajánlók

Hetvenezren a szuperkoncerten

Egyedülálló koncertélményben volt része annak, aki kilátogatott a Skandináv lottó 20. születésnapja alkalmából…
1 - 8

videóajánló

1 - 3