Rekorddöntő május a Budapest Airportnál

Továbbra is a régiós átlagot meghaladóan nő a Budapest Airport utasforgalma: májusban több mint 800 ezren fordultak meg a repülőtér termináljain, amire a nyaralási szezont megelőző hónapban még sohasem volt példa.

Jól teljesítenek a diszkont légitársaságok, éledezik a charter piac. A Budapest Airport előrejelzései szerint különösen erős lehet a nyári szezon, ami a hazai idegenforgalmi kínálatnak és a gazdaság erősödésének köszönhető.

Idén egy hónappal hamarabb elkezdődött a nyaralási szezon – legalábbis ez olvasható ki a Budapest Airport legfrissebb forgalmi adataiból. A budapesti repülőtér történetében még soha nem lépte át a 800 ezres határt az utasok száma májusban – ekkora forgalom júniusban szokott lenni. Egészen pontosan 807 247 utas fordult meg a terminálokban, ami 5,4 %-os erősödés a tavalyi májushoz képest, a repülőgép fel- és leszállások száma is újra emelkedett, 3,7 %-kal volt jobb, mint egy évvel ezelőtt.

Mintegy ötödével nőtt az ún. nem-schengeni területekről érkező és az oda induló utasok száma, míg a schengeni (szűken vett EU-n belüli) forgalom enyhén csökkent. A Budapestről elérhető keleti úti célok között elsősorban Moszkva és Isztambul hódít: előbbi útvonalon egy év alatt több mint a duplájára bővült az utasszám, utóbbi esetében pedig háromnegyedével nőtt a forgalom.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.