Megérkezett a Wizz Air első Airbus A321ceo-ja

A Wizz Air üzembe helyezte első, 230 üléses Airbus A321ceo repülőgépét, és bemutató repülésre hívta a vállalat legnagyobb külföldi piacainak médiaképviselőit London Lutonra, a Wizz Air egyik legforgalmasabb repülőterére és a budapesti székhelyű repülőgép első célállomására.

„Utasaink számára az A321 legnagyobb előnye, hogy a jelenlegi A320-asokhoz viszonyított nagyobb hatékonysága eredményeképpen alacsonyabb viteldíjakat tudunk kínálni” – nyilatkozta John Stephenson, a Wizz Air ügyvezető alelnöke. “Az A321 új, modern belső térrel büszkélkedhet, valamint tovább csökkenti környezeti lábnyomunkat.”

A Wizz Air első A321ceo repülőgépe november 20-án kezdte meg a napi szintű utasszállítást Budapest és London Luton repülőtere között. Az első, már kiszállított gépen kívül a WIZZ további 26, jelenleg gyártásban lévő A321ceo repülőgépre kötött szerződést az Airbus-szal, amelyek 2018-ig érkeznek meg, beleértve a decemberben érkező második, illetve a 2016-os naptári évre ütemezett 9 gépet. Az első négy A321ceo bázisa Budapesten lesz, míg a később szállított repülőgépeket a Wizz Air bővülő hálózatának legnépszerűbb útvonalain fogják alkalmazni. Idén a Paris Air Show idején a Wizz Air 110 darab új Airbus A321neo repülőgép 2019 és 2024 közötti szállítására kötött rendelésével került címlapra.

“Örömmel üdvözöljük a Wizz Airt az A321esek új üzemeltetőjeként. Az A321ceo a Wizz Air legnépszerűbb útvonalainak kapacitását fogja bővíteni és lehetővé teszi a légitársaság számára, hogy minden egyfolyosós repülőgép esetében a legalacsonyabb ülésenkénti költséget érjék el” – mondta Christopher Buckley, az Airbus Afrikáért, Európáért és Ázsia csendes-óceáni térségéért felelős vezérigazgató-helyettese.

A 2016-os (2016. március 31-én záruló) pénzügyi év első felében a Wizz Air 10,7 millió utast szállított, amely 20%-os forgalomnövekedést jelent a 2015-ös pénzügyi év azonos időszakához képest, emellett járattöltöttsége 90,7 százalékra emelkedett.

A Wizz Air nemrég jelentette be, hogy lízingmegállapodást kötött a CDB Leasinggel (a Kínai Fejlesztési Bank lízingüzletágával) hat darab A321ceo típusú repülőgép finanszírozására, beleértve azidén szállított első két A321-est.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.