Koreai charter indult

Július elsején éjjel landolt először a koreai Asiana Airlines repülőgépe, egyben hivatalosan is az első közvetlen járat Magyarország és Dél-Korea között. Az Asiana, Korea második legnagyobb légi szolgáltatója, a nyári csúcsszezonban közlekedik Budapestre heti egy alkalommal.

Az új járat elindítását még áprilisban jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter és Jost Lammers a Budapest Airport vezérigazgatója. Budapest a legelső közép-európai város a dél-koreai légitársaság térképén, Európán belül pedig a hatodik desztináció. Az Asiana repülőgépe összesen 262 utast szállíthat a fedélzetén és nagyjából 12 óra alatt teszi meg a Szöul-Budapest utat.

Az Asiana járatai egyelőre augusztus végéig heti egy alkalommal közlekednek majd charter formájában, vagyis koreai utazásszervezők csomagban értékesítik a járat ülőhelyeit. Az előzetes várakozások szerint különösen népszerű lesz a szolgáltatás, hiszen Magyarországon az elmúlt öt évben megtriplázódott a koreai látogatók száma, így 2015-ben már meghaladta a 100 ezres létszámot. A légi utasok esetében 10 %-kal nőtt az ázsiai országból érkezők száma az elmúlt évben, vagyis a legtöbben még most is buszokkal érkeznek Magyarországra valamilyen európai körút során. Éppen ezért fontos előrelépés a közvetlen járat, hiszen a kinti utazási irodák kifejezetten Magyarországot, mint célállomást adják el.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.