Folyamatosan fejleszt az Air France – KLM

Míg az Air France telepítette új, hosszú távú kabinjait a johannesburgi járataira, addig a KLM nyártól már a spanyolországi Alicante városába is átszállás nélkül közlekedik.

Az Air France folyamatosan újítja fel Boeing 777-es flottáját – 2016. március 8-tól az utasok már a Johannesburgba tartó járatokon is élvezhetik az új kabinok kényelmét. Az állandó fejlesztések teszik lehetővé, hogy heti két alkalommal már a következő generációs La Premiere, Business, Premium Economy és Economy kabinokkal felszerelt Boeing járatok szolgálhassák ki a johannesburgi desztinációt, amelyek mellett üzemelnek még az Airbus A380-as típusok is, kiegészítve heti hét járatra a kapacitást.

Afrikai járatait tekintve az Air France már a repülőtérre érkezvén személyre szabott palettával várja utasait. A párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Afrikába induló járatok mindegyikén egy, a kontinens szakértőiből álló csapat áll az utasok rendelkezésére, ők részletes tájékoztatást tudnak nyújtani az adott ország geopolitikai és gazdasági helyzetéről, valamint kulturális jellemzőiről is. Emellett, az afrikai desztinációk többségén a poggyászméret is nagyobb a többi hosszú távú járaton megengedetthez képest.

A kontinensen egy körülbelül 1000 fős stáb felel azért, hogy az Air France- KLM utasai a legmagasabb szintű kiszolgálásban részesüljenek, míg a fedélzeti személyzet összesen 2500 főből áll – Afrika mellett a közel-keleti régió is hozzájuk tartozik. Ezeken a járatokon különleges, afrikai gourmet ételeket is kínál a légitársaság.

Az Air France mellett pedig a KLM is folytatja a fejlesztéseket: nyártól közvetlen járatot indítanak Amszterdamból a spanyolországi Alicante városába, ami a légitársasági hatodik spanyol desztinációja Barcelona, Madrid, Bilbao, Valencia és Ibiza után. Így nyártól napi tizenhat járatot indítanak majd az országba.

A KLM így már kilenc új úti célt kínál nyártól ügyfeleinek, hiszen Drezda, Inverness, Southampton, Genova, Valencia, valamint Ibiza felvételét már korábban bejelentették. Az interkontinentális hálózatuk szintén bővül: Salt Lake City (USA) és Asztana (Kazahsztán) került be a portfólióba.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.