Fejleszteni kellene az ázsiai repülőtereket

Sorra rendelik az ázsiai légitársaságok az új repülőgépeket, ugyanakkor a repülőtéri infrastruktúra sok helyen nem tart lépést a forgalombővüléssel.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezetője szerint azonnali megoldást kell találni az ázsia-óceániai repülőtereken tapasztalható kapacitáshiányra, különben a légitársaságok újonnan rendelt repülőgépeinek nem lesz hol le- és felszállnia.

Alexandre de Juniac, a 280 légitársaságot számláló kereskedelmi szervezet vezetője a szingapúri légi szalonon tartott beszédében azt mondta, az elmúlt időszakban a régió légitársaságai több ezer új repülőgépre adtak le rendelést, amely örvendetes ugyan, de a repülőtereknek is hasonló mértékben kell bővítenie a kapacitásokat. „Ez most a légiközlekedési iparág jövőjének a kulcsa” – hangsúlyozta a vezető.

Elmondása szerint bár történt előrelépés, de a folyamat túl lassú és bonyolult, a kapacitás fejlesztése jóval elmarad az utas- és gépforgalom fejlődési ütemétől. Alexandre de Juniac példaként említette Jakartát, Manilát és Bangkokot, pozitívumként említette ugyanakkor a többször a világ legjobb repülőterének választott Szingapúr-Changi repülőteret, ahol az ötödik terminál építésébe fogtak bele a közelmúltban.

A IATA adatai szerint Ázsia-Óceániában van a legtöbb utas a világon, a teljes utasforgalom 33 százaléka bonyolódik ebben a régióban. Számítások szerint idén 4,3 milliárdan utaznak majd a térségben, ez a szám 2036-ra 7,8 milliárdra ugrik majd és Kína 2022-re átveheti az Egyesült Államoktól a világ legnagyobb légiközlekedési piaca címet is.

Forrás: MTI

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.