Az Etihad bevásárolt az Air Serbiába

Az Etihad Airways immár hivatalosan is megvásárolta az Air Serbia részvényeinek 49 százalékát, miután a szerb kormánytól megszerezte a szükséges jóváhagyásokat.

Az Abu Dhabi-székhelyű fuvarozó tavaly nyáron ötéves menedzsment szerződést kötött az akkor még JAT Airways-ként ismert légitársasággal. Most az Etihad 40 millió dolláros keretet biztosít az Air Serbia-nak, amelyet saját tőkeként számítanak be, és ugyanekkora összeggel támogatja a légitársaságot a szerb kormány is. A két befektető a továbbiakban 60 millió dollárt biztosít a működésre.

A lépéssel az Etihad komolyan megvetheti a lábát Európában, Belgrádot használva további terjeszkedésének bázisául.

Aleksandar Vucic, a szerb miniszterelnök-helyettes elmondta: az Air Serbia az első komoly légitársaság a régióban, amely a világ egyik vezető fuvarozójával társult.

A légitársaság vezérigazgatója, Dane Kondic szerint az Air Serbia komoly üzleti tervvel és átlátható kormányzati felhatalmazással rendelkezik, így biztonságos, kategóriájában a legjobb és nyereséges fuvarozó válhat belőle. Szerbia nemzeti légitársasága már eddig is komoly átalakuláson esett át, a további fejlesztéseket már stratégiai partnerével, az Etihad-dal végzi el.

Az Air Serbia a nyári menetrend életbe lépésétől Budapestre is közlekedik, napi járatot nyitva a két főváros között.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.