A Norwegian járatot indít Budapest és Gatwick között

A Norwegian Air Shuttle Londonban jelentette be, hogy heti három járatot indít Budapest és London Gatwick repülőtere között, ezzel ötre emelkedik a norvég diszkont légitársasággal hazánkból közvetlenül elérhető városok száma.

Az új járat a jövő nyári menetrendtől, vagyis 2014. március 30-tól indul, a jegyek már most kaphatók a Norwegian foglalási rendszerében.

A jövő nyári menetrendtől induló új járatokat jelentett be a Norwegian Air Shuttle légitársaság egy londoni sajtótájékoztatón. A londoni Gatwick repülőtérről 2014 tavaszától egyebek mellett Budapest is elérhető lesz a légitársaság repülőgépeivel, heti három alkalommal. Kedden és csütörtökön délután 14:45-kor szállnak le Budapesten, majd 30 perces itt tartózkodás után 15:15-kor indulnak vissza Londonba. Vasárnap fél órával később, 15:15-kor érkezik és 15:45-kor száll fel Budapestről.

A Norwegian legutoljára tavaly decemberben jelentett be új járatot Budapestről, így idén a nyári menetrendben már Helsinki is elérhetővé vált Stockholm, Oslo és Koppenhága mellett. A diszkont légitársaság jelenleg heti 24 járatot üzemeltet Budapest és Észak-Európa között, a London-Gatwick repülőjárat indításával pedig közel harmincszor fordulnak meg Budapesten a Norwegian gépei. Az új gatwicki járatra már foglalhatók a jegyek a Norwegian foglalási rendszerében, 29,90 angol fontos, vagyis nagyjából 10 500 forintos bevezető áron. Ugyanakkor a Norwegian azt is bejelentette, hogy Londonból jövő július elejétől New Yorkba, Los Angelesbe és Fort Lauderdale-be is indít járatokat.

Bár a Norwegian diszkont légitársaságként működik, mégis számos olyan szolgáltatás elérhető a járatain, ami a diszkont szegmensben nem szokványos. A légitársaság például Európában elsőként vezette be a szélessávú vezeték nélküli internet szolgáltatást (WiFi) a repülőgépek fedélzetén. Szintén említésre méltó, hogy a Norwegian a keskenytörzsű regionális repülőgépek (Boeing 737-esek) mellé három vadonatúj, interkontinentális Boeing 787 Dreamlinert vásárolt, amelyekkel az idén elindított hosszú távú járatait szolgálja ki egyebek mellett Oslóból és Stockholmból New Yorkba és Bangkokba.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.