A Eurostar Amszterdamig terjeszkedik

A nagysebességű vonatokat üzemeltető Eurostar bejelentette, hogy 2016-tól immár Amszterdamba is üzemeltet közvetlen vasúti összeköttetést Londonból, komoly konkurenciát állítva ezáltal a légitársaságoknak.

A hírt a holland infrastruktúráért és környezetért felelős miniszter jelentette be, az ország nagysebességű vasúti szolgáltatásainak fejlesztése kapcsán. A Eurostar az útvonalon vadonatúj, e320-as vonatokkal fog közlekedni, amelyek a holland jelzőrendszerekkel is kompatibilisek. A brit-francia-belga közös üzemeltetésű Eurostar már 2010 óta keresi az új lehetőségeket és a légitársaságokkal való rivalizálást, ennek jegyében indított el tavaly új szolgáltatásat a svájci Alpokba és Provence-ba.

A London-Amszterdam útvonal azonban a legnagyobb európai légitársasági piac, amelyen évente három millióan közlekednek. A közvetlen nagysebességű járat indulásával azonban jelentősen bővül a választék az útvonalon, a naponta kétszer közlekedő vonatok várhatóan négy óra alatt teszik meg a távot, Brüsszelen keresztül.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.