140 millió dollárt költött borokra tavaly az Emirates

Az Emirates 2015-ben több mint 13 millió üveg bort vásárolt a járatok fedélzetére 140 millió dollár értékben – ezzel az előző évekhez képest közel dupla annyit költött borokba.

A légitársaság 2016-ban is folytatja egyedi borprogramját, amelynek köszönhetően több borkülönlegességet már jóval a piacra kerülése előtt felvehet a fedélzeti kínálatba.

2015-ben az Emirates utasainak összesen 11,3 millió üveg bort szolgáltak fel a vállalat légiutas-kísérői, ebből 10 milliót az Economy osztályon. Ez az eredmény 27%-os növekedést jelent az előző évhez képest, amikor a fedélzeti osztályokon összesen 9 millió üveg bor fogyott el egy év alatt.

Az Emirates borstratégiájának alapja, hogy több exkluzív bort már jóval a piacra kerülése előtt megvásárol a légitársaság, és fenntartja a kizárólagosságot. Míg a légitársaságok többsége közvetítőkön keresztül vagy tendereken szerzi be a borokat, addig az Emirates saját borszakértő csapatot foglalkoztat, akik közvetlen kapcsolatban állnak a világ legnevesebb borászataival, a borokat pedig maguk választják ki, így az utasok exkluzív és ritka borokat is megkóstolhatnak a fedélzeten.

2006 óta az Emirates összesen 690 millió dollárt fordított a programra, de több korábban megvásárolt borfajta még nem került fel a fedélzeti borlapra. Ennek az az oka, hogy a légitársaság szakértői hagynak elég időt a bornak az érésre, így vannak olyan fajták, amelyek csak 2025-ben kerülnek a fedélzetre, amikorra kialakul egyedülálló zamatuk. A légitársaságok között az Emirates rendelkezik a legnagyobb pincészettel, ahol jelenleg is 2,2 millió üveg bor található.

 

2015-ben a Business és First osztályokra vásárolt borok jelentős része a bordeaux-i borvidékről származott, és a jól ismert vörösborok mellett immár a borvidék ritka fehér borai is megtalálhatóak a kínálatban. A borlapon több olasz, ausztrál, argentin és dél-afrikai különlegesség is szerepel. Az elmúlt évben a légitársaság naponta 10 új bort vett fel a fedélzeti kínálatba, és az utasok világszerte átlagosan immár 70 különböző pezsgő és bor közül választhatnak az Emirates 150 célállomást magába foglaló globális útvonalhálózatában.

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.