12 százalékos növekedés a Wizz Airnél

2013-ban 13,5 millió utas választotta a Wizz Airt, ami az előző évhez képest 12 százalékos bővülést jelent, miközben tavaly több mint 85 ezer Wizz Air járat szállt fel, amelyek 86 százalékos átlagos kihasználtsággal közlekedtek.

A légitársaság flottája jelenleg 45 Airbus A320 repülőgépből áll, amely az új gépek szállítását követően 2014-ben 53-ra bővül. Az új repülőgépek a légitársaság növekvő bázishálózatán szolgálnak majd. A Wizz Air már korábban bejelentette, hogy tizennyolcadik és tizenkilencedik bázisát az ukrajnai Lvovban és a romániai Craiovában nyitja meg 2014 során. A következő hónapokban új útvonalakkal bővül a Budapestről, Bukarestből, Szkopjéből, Szófiából, Vilniusból és Varsóból elérhető útvonalhálózat is.

Magyarországról 2,2 millió utas utazott a Wizz Airrel 2013-ban, ami 23 százalékkal több, mint a tavalyi év során. A légitársaság bejelentette, hogy új útvonalakat indít Budapestről Alicentéba és Doneckbe, amelyek üzemeltetését 2014-ben kezdi meg. Az új útvonalakkal kiegészülve a Wizz Air útvonalhálózata Budapestről és Debrecenből összesen 37 célállomást kínál majd.

Forrás:

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.