A Szamos Bécsben terjeszkedik

Az osztrák főváros harmadik kerületében, az üzletekkel, kávéházakkal és éttermekkel teli Landstrasser Hauptstrasse-n nyílt meg a Mathias Szamos Konfiserie.

A bécsi a Szamos család 25. cukrászdája, amely a cégalapító Szamos Mátyás emlékére mostantól Mathias Szamos brand-név alatt tevékenykedik Ausztriában. A cukrászda a Haderer cukrászdinasztiával együttműködésben jött létre.

Az elmúlt két hétben próbaüzemet tartottak, s az üzlet vonzáskörzetében élő, nagyszámú magyar visszajelzései szerint sikerre van ítélve a vállalkozás. Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán Kft. gazdasági igazgatója az MTI-nek elmondta: a budapesti piacot már telítettnek érezték, újabb üzlet nyitása már a meglévőkben okozna bevételcsökkenést, ezért az igen magas vásárlóerővel rendelkező, de logisztikailag könnyen elérhető piacot céloztak meg.

Tapasztalataikra alapozva egy-két év felfutási idővel kalkulálnak, míg az új üzlet eléri a kívánt forgalmát, és kiemelte, alkalmazkodnak a helyi szokásokhoz, ezért a délutáni kávéforgalomra és a melegreggeli-választékra kiemelt figyelmet fordítanak.

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai külképviselete stratégiai partnerségben népszerűsíti az újonnan nyílt cukrászdával a magyar kávéházi kultúrát, és Budapestet mint turisztikai célpontot. Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. bécsi képviseletének vezetője elmondta: turisztikai nagykövetként tekintenek az ausztriai magyarokra, akik be tudják mutatni osztrák ismerőseiknek a magyar cukrászkülönlegességeket. Hangsúlyozta, Ausztria a második legfontosabb küldő piaca Magyarországnak, az elmúlt években az osztrák turisták 120 milliárd forintot költöttek évente Magyarországon, nagy részét turisztikai célra, és a forgalmi adón keresztül átlagosan naponta 80 millió forinttal járulnak hozzá a magyar költségvetéshez. Elmondta továbbá, hogy a környező országok közül Ausztria az egyetlen ország, ahol nő a magyar nemzetiségű lakosok száma.

A bécsi cukrászda két hete próbaüzemben működik, a legkedveltebb sütemény az osztrák fővárosban is az Esterházy-torta, akárcsak Magyarországon. A Mathias Szamos márkanév alatt tevékenykedő új üzlet Zsolnay-készletekkel várja a vendégeket. Az elkövetkezendő napokban számos magyar vonatkozású rendezvény lesz a bécsi Szamos cukrászdában.

Forrás: MTI/turizmus.com

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.