150 bordói Budapesten

Másodszor kapnak főszerepet Budapesten a világ legnépszerűbb szőlőfajtái november 21-én. A Bordó Blend Nagy Bordói Kóstolón a cabernet sauvignon, a cabernet franc, valamint a merlot, és ezek házasításai állnak majd a középpontban.

A hűvösebb idő beálltával előszeretettel nyitják ki a borfogyasztók a tartalmas vörösborok palackjait. A legtöbb palack idén novemberben minden bizonnyal a Bordó Blend Nagy Bordói Kóstolón nyílik ki, ahol több, mint 150-féle nagy vörösbort kóstolhatnak a vendégek.

A Corinthia Budapest patinás termeiben megrendezésre kerülő, délután 2 és este 10 óra között zajló sétáló kóstoló mellett mesterkurzusokkal is készülnek a szervezők. 12.30-tól, Szendei Gergő, borász segítségével arra a kérdésre keressük a választ, hogy mennyire adható vissza az újvilági stílus egy francia- vagy olaszországi pincészetben. Az előadáson az európai borok mellett olyan újvilágiakat is kóstolhatnak a vendégek, amelyek Magyarországon kereskedelmi forgalomban nem elérhetők.

Malatinszky Csaba, villányi borász a cabernet franc fajta egyik legelhivatottabb híve Magyarországon. A borász vezetésével különleges élményben lehet része a vendégeknek: 2015-ös hordómintákból állíthatnak össze házasítást, valamint 2 régi évjárat borát is megkóstolhatják.

17.30-tól a legsikeresebb egri borok népesítik be az előadótermet. Az Egri Borvidék borászai az idei Challenge International du Vin versenyről 6 arany, 8 ezüst és 17 bronzéremmel tértek haza. A kóstolón ezúttal a nyertes borokból kóstolhatnak a résztvevők, azok készítőinek részvételével.

További információ: www.bordoblend.hu

Forrás: Business Traveller Hungary

Ez is érdekelheti

Hozzászólások lezárva, de 1 | trackbacks és Pingbacks vannak nyitva.