Úti célok

Tilos a lakáskiadás a Baleári-szigeteken

 |  Forrás: MTI  |   2017. augusztus 10. csütörtök 12:14
A Baleári-szigeteken akár 40 ezer eurós (12 millió forintos) büntetést is kaphat mostantól az az ingatlantulajdonos, aki társasházi lakását turisztikai céllal adja ki.

Biel Barceló, a helyi kormányzat turizmusért felelős tanácsosa emlékeztetett rá: a szigeteken valójában ez már 2012 óta számít illegális tevékenységnek, és azóta nem is adtak ki erre szóló engedélyt a lakástulajdonosok számára, kizárólag házak esetében hagyták jóvá a turisztikai célú, rövidtávú bérbeadást. Mivel az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt, a bírság összegét most a korábbi ötszörösére emelték, és több ponton módosították a vonatkozó törvényt.

Mostantól a bérleményeket hirdető szállásfoglaló online platformok, mint például az Airbnb vagy a HomeAway, továbbá az utazásszervezők és az utazási irodák is felelősséggel tartoznak, és akár 400 ezer eurós (121 millió forint) pénzbüntetést is kaphatnak, ha illegális szálláshelyeket hirdetnek. A Baleári-szigetek kormánya 15 napos határidőt szabott meg számukra, hogy eltávolítsák kínálatukból ezeket az ingatlanokat.

Biel Barceló szerint az ellenőrzés egyszerű lesz, mert elég csak kérni egy kiadott lakás tulajdonosát, hogy mutassa be a 30 napnál hosszabb időre szóló bérleti szerződést, valamint a bérlő által adott letét igazolását. Az online platformokon hirdetett lakások a jövőben automatikusan illegálisnak minősülnek – tette hozzá.

Mint mondta, a Baleáir-szigeteken (Mallorca, Ibiza, Menorca, Formentera) a következő egy évben nem adnak ki új engedélyeket ingatlanok turisztikai célú felhasználására. Minden egyes sziget helyi vezetésének ennyi ideje van, hogy eldöntse, pontosan mely zónákban, milyen típusú és összesen mennyi ingatlan kiadását engedélyezi turistáknak. A tulajdonosok ezt követően kérelmezhetik majd működési engedélyük kiadását az illetékes hatóságoknál. A turisták számára pedig a helyi kormányzat létrehoz egy mobiltelefonos applikációt, ahol ellenőrizhetik, hogy az általuk bérelni kívánt ingatlan rendelkezik-e a szükséges engedélyekkel.

Jelenleg ugyanis problémát okoz, hogy a lakásbérleti díjak a turisták miatt nagyon megemelkedtek, és a helyiek vagy azok, akik munka miatt költöznének a szigetekre nehezen találnak megfizethető otthont maguknak.

A Baleári-szigetek Spanyolország harmadik legnépszerűbb turisztikai úti célja volt 2016-ban, a dél-európai országba látogató 75,6 millió turista közül 13 millió választotta.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 3
Aktuális szám 2017/2

A Business Traveller Hungary nyári számának tartalmából

Business Traveller Hungary hírlevél