Tech

Nem kell mobil

 |  2010. szeptember 28. kedd 10:48

Az utasok többsége ellenzi a repülés közbeni mobilhasználatot, derül ki a mobilephone-expert.co.uk felméréséből.


1000 embert kérdeztek meg, hogyan fogadják a közelmúltban megváltozott szabályozást, mely lehetővé teszi a felszállás utáni mobilhasználatot. Mindösszesen 34 százalék gondolta úgy, hogy éppen itt volt az ideje a szigorítások enyhítésének, 28 százalékot egyáltalán nem érdekli a dolog, 38 százalék azonban határozottan ellenzi a döntést. A fő érvek még csak nem is a biztonsági megfontolások mentén mozognak, az ellenzők leginkább a repülés közbeni nyugalmukat féltik. Életkor szerint is érdekes a válaszok megoszlása: a harmincöt év felettiek ellenzik leginkább a döntést, 49 százalékuk tiltaná továbbra is a telefonálást. A mobilephone-expert.co.uk reklámigazgatója, Rob Webber szerint a légitársaságok manapság óriási nyomás alatt vannak, mind újabb és újabb szolgáltatásokkal kell megkülönböztetniük magukat a riválisoktól. „Ezzel együtt úgy gondoljuk, a 35 év felettiek jelentik az igazán vonzó célcsoportot a légitársaságok számára, lévén az utazás szempontjából egy igen aktív rétegről van szó, így a tiltás feloldása akár teljesen ellentétes hatást is kiválthat az iparágban."

 

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 127
Aktuális szám 2017/2

A Business Traveller Hungary nyári számának tartalmából

Business Traveller Hungary hírlevél