Biztató kilátások
Növekedést várnak

Az üzleti utazók többsége már ősztől az üzleti utazások volumenjének emelkedésére számít, derül ki az AirPlus International Európában és Észak-Amerikában végzett felméréséből.


A kutatásban résztvevő mintegy 41 utazásszervező 59 százaléka úgy gondolja, vállalatuk lényegesen nagyobb összeget fordít majd 2010 második felében üzleti jellegű utazásokra. A legnépszerűbb kilátások szerint 5-10 százalékos növekedésre lehet számítani, 13 százalék még ennél is optimistább, ők 10-15 százalékos emelkedést várnak.

 

Tanácsadó

Balaton minősítve

Idén is jó a víz

Idén is jó a víz

Az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet a Magyar Turizmus Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóságának (RMI) elküldött legfrissebb tájékoztatása szerint 2010 nyarán a Balaton vizének mennyisége bőséges, minősége jó, megfelel a turizmus elvárásainak. Az átlagost többszörösen meghaladó csapadékmennyiség miatt - a folyamatos apasztó vízeresztés ellenére - a tó vízállása május 22-én elérte a 125 cm-t (2010. évi maximum).

 

 

Légiközlekedés

Nagyobbat is lehet

Nagyobbat is lehet

Akár 20 kilogramm súlyú poggyászt is becsekkolhatnak az utasok a Ryanair járatain, ha hajlandóak erre 25 fontot áldozni. A legfeljebb 15 kilogrammos csomagok 15 fontos díja továbbra is érvényben marad.

 

Vulkánkitörés

Segítség az utasoknak

Segítség az utasoknak

Támogatási csomagot dolgozott ki az Európai Fogyasztói Központok Hálózata a vulkánkitörés következtében pórul járt utasok számára.

 

 

 

Vulkánkitörés

A többség hazatért

A többség hazatért

Hétfőre a legtöbb megrekedt utas hazatérhet, több ezren továbbra is segítségre várnak.

 

A hűség kifizetődik

Konferenciapiaci fejlesztések a Hunguestnél

Konferenciapiaci fejlesztések a Hunguestnél

A Hunguest Hotels Zrt. április 23-án nagyszabású workshopon mutatta be céges partnereinek szóló kínálatát és a közelmúltban lezajlott fejlesztéseket. Az eseményre a szállodavállalat meglévő és jövendő corporate megrendelői közül közel 120-an fogadták el az invitálást.

 

Felhívás

Rendkívüli helyzet

Rendkívüli helyzet

A China Airlines kérése utasaihoz.

 

 

Állami verseny a Boeingnek, Airbusnak

Készül az első kínai utasszállító

Készül az első kínai utasszállító

Lerakták az első kínai fejlesztésű utasszállító repülőgépet gyártó üzem alapkövét Sanghajban. A Comac C919-es első berepülése 2014-re várható.

 

Szállodai beruházások északkeleten

Megújult három Hunguest hotel

Megújult három Hunguest hotel

Az egri Hotel Flóra, a galyatetői Grandhotel Galya és lillafüredi Hotel Palota korszerűsítését is magába foglaló beruházás teljes értéke közel 900 millió forint volt.

 
Kedvenc híreim