Biztató kilátások
Növekedést várnak

Az üzleti utazók többsége már ősztől az üzleti utazások volumenjének emelkedésére számít, derül ki az AirPlus International Európában és Észak-Amerikában végzett felméréséből.


A kutatásban résztvevő mintegy 41 utazásszervező 59 százaléka úgy gondolja, vállalatuk lényegesen nagyobb összeget fordít majd 2010 második felében üzleti jellegű utazásokra. A legnépszerűbb kilátások szerint 5-10 százalékos növekedésre lehet számítani, 13 százalék még ennél is optimistább, ők 10-15 százalékos emelkedést várnak.

 

légitársaság

Április végén új járat indul Budapestről

Hannoverbe is repül a Germanwings

Hannoverbe is repül a Germanwings

A Germanwings gépei április 29-től hetente négy alkalommal közlekednek majd a magyar főváros és az új bázisrepülőtér, Hannover között.

 

Mégsem lesz új bázis Pozsonyban

Feladta Szlovákiát a Wizz Air

Feladta Szlovákiát a Wizz Air

A Wizz Air a szlovák főváros M.R. Stefanik repülőterének üzemeltetőjével folytatott hosszas, majd sikertelenül záródott tárgyalást követően feladta  a pozsonyi bázis létesítéséről szóló terveit. 

 

Házasság több évnyi tárgyalás után

Egyesül a BA és az Iberia

Egyesül a BA és az Iberia

Előzetes megállapodásra jutott az egyesülésről a British Airways és a spanyol Iberia légitársaság. A házasságot a globális gazdasági válság negatív hatásai is siettették.

 

Október 27-től a Star Alliance tagja

Új szövetségben a Continental

Új szövetségben a Continental

A Continental fő útvonalhálózata továbbra is Észak-, Dél- és Közép-Amerika marad, de Star Alliance partnereivel a világ minden országa könnyebben elérhetővé válik.

 

IATA: javult a légitársaságok forgalma

Lassul az üzleti utazók számának esése

A gazdasági válság enyhülésének újabb jeleként javulni látszik a helyzet a légitársaságoknál a prémium kategóriában.

 

Terv és foglalás

Kedvenc híreim