Aktuális lapszámunk

Ízelítő a Business Traveller 2017/3 számából

 |  Forrás: Business Traveller Hungary  |   2017. november 20. hétfő 15:53
Az üzleti utazás történelme voltaképpen egyidős az emberiség történelmével, hiszen már legelső elődeink is folyamatos mozgásban voltak az anyagi javak, de leginkább az étel és a megfelelő életkörülmények megtalálása érdekében.

A kereskedelem fejlődésével aztán kialakult a városokon, országokon átívelő csere-bere, és míg a vándorárusok vagy a nemesi küldöttségek határozott üzleti vagy diplomáciai céllal indultak egyik helyről a másikra, a szabadidős utazás nagyon sokáig csak az elit kiváltsága volt.

A repülés feltalálásával ez aztán radikálisan megváltozott. 1919-ben jött létre az első, mai napig is üzemelő légitársaság, a KLM, őt egy évvel követte a Qantas. Az első modernkori termékbemutató Elizabeth Arden nevéhez fűződik, aki nászútját kihasználva feltérképezte kozmetikai cégének konkurenciáit és termékbemutatót szervezett Londonban. A Sabre, az első disztribúciós rendszer, amely lehetővé tette a repülőjegyek globális foglalását, 1952-ben jött létre. 1958-ban a Hilton bejelentette, hogy 300 szobás szállodákat épít a legnagyobb amerikai városok repülőterein. A legelső, kimondottan üzleti utasok számára kigondolt fedélzeti osztályt a Pan Am vezette be 1981-ben, egy pilóta, Robert Plath pedig 1987-ben saját garázsában fejlesztette ki az utazást megkönnyítő, kerekeken guruló bőröndöt.

A kilencvenes évektől kezdve pedig a földi és a légi szolgáltatók egymással versenyezve találnak ki újabb és hatékonyabb, kényelmesebb megoldásokat a rohamosan növekvő piac megnyerése érdekében, a kreativitás és az innováció jegyében, mostanában egyre inkább az élményekre fókuszálva.

No de mit hoz a jövő? Az idén harmadik alkalommal megrendezett MICE Business Day szolgáltatói erre vonatkozóan is adhatnak prognózisokat, miközben a látogatók megismerhetik hazánk és a környező térség kínálatát. Ebből mostani lapszámunkban is adunk ízelítőt, csakúgy, mint a hazai utazási irodák széleskörű és kimondottan izgalmas kínálatából. Egy másik cikkünk a csapatépítők kétségtelenül legfinomabb verziója, a főzőiskolák világát mutatja be, és körbejárjuk a légitársaságok üzleti stratégiájának egyik fontos aspektusát, a vegyesvállalatokban rejlő előnyöket. Címlapsztorink Vietnamba kalauzol, és körbenézünk Lettországban is, amely tájakban, ízekben, történetekben egyaránt számos érdekességet kínál.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 21
Aktuális szám 2017/3

A Business Traveller Hungary őszi-téli számának tartalmából

Business Traveller Hungary hírlevél