Szállás

Az AccorHotels a helyi lakosokat is megcélozza

 |  Forrás: Business Traveller Hungary  |   2017. november 23. csütörtök 12:18
Az AccorHotels 2017. november 19-én ünnepelte fennállásának 50. születésnapját. A jeles évfordulón a szállodacsoport új szolgáltatást jelentett be, amely szakít a hagyományos felfogással, miszerint a szállodáknak kizárólag a messziről érkezőket kell szolgálniuk.

A cég a most elindított AccorLocal applikációval az AccorHotelshez tartozó szállodák közelében lakók számára is 24 órában elérhetővé teszi szolgáltatásait – a virágüzlettől kezdve a péken és ruhatisztítón át egészen a csomagküldésig. Másrészt pedig az applikációval a hotelek bizonyos szolgáltatásai (mint például a gyógyfürdő, masszázs, uszoda, jógaórák, co-working, elvihető reggeli) a szállóvendégek mellett a környéken élők számára is elérhetőek lettek. Az egymásra találást segítő AccorLocal applikáció jelenleg több mint 250 szállodában tölthető le Franciaországban, de a tervek szerint 2018-ban egész Európában, majd szerte a világon elérhetővé válik.

A jubileumi rendezvénysorozat keretében az AccorHotels tűzoltókat, tanárokat, tanulókat, nővéreket és helyi művészeket látott vendégül világszerte, ezzel ünnepelve a mindennapok hőseit, akik munkájukkal éltetik a helyi közösségeket. Ez volt a világ egyik legnagyobb születésnapi partija, ami jó alkalom volt arra, hogy a világszerte 250 000 munkatársat foglalkoztató szállodacsoport örömet szerezzen 90 000 vendégnek. Összesen 2 000 szállodában szerveztek eseményeket a helyi közösség számára, 6 650 ingyenéjszakával, 1000 gálavacsorával, villásreggelivel, 250 koncerttel és más különleges programmal várták a vendégeket. Magyarországon a cégcsoport mind a 17 szállodája, így a Sofitel, az MGallery by Sofitel, a Novotelek, Mercure-ök, Ibisek, Ibis Style-ok is bekapcsolódtak a programba.

Az Ibis Aero-ban a közösségi kertet művelő helyieket látták vendégül, a Mercure Budapest Korona karácsonyi vásárt szervezett, a Sofitel meghívottjainak pedig lehetőségük volt kipróbálni a szálloda úszómedencéjét és jógaóráit. Mindemellett számos hotel nyílt nap keretében nyújtott betekintést kulisszatitkaiba: a Novotel Székesfehérvárban a látogatók például több munkakörben is kipróbálhatták magukat a hotel dolgozójaként, a Hotel Nemzeti Budapestben pedig Görbe Márk művészettörténész, a hotel alapítójának szépunokája tartott idegenvezetést a látogatóknak. A jubileumi eseménysorozat kiváló alkalmat adott arra, hogy a szállodák megmutathassák adottságaikat, arra bíztatva ezzel a helyi lakosokat, hogy gyakrabban, akár szobafoglalás nélkül is keressék fel helyszíneiket.

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 0
Aktuális szám 2017/2

A Business Traveller Hungary nyári számának tartalmából

Business Traveller Hungary hírlevél