Hírek

Európa legjobb karácsonyi vásárai között a budapesti Adventi Ünnep

 |  Forrás: Business Traveller Hungary  |   2017. december 14. csütörtök 16:21
A European Best Destinations által szervezett közönségszavazáson a Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény negyedik helyezést ért el.

A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként lett 2017 kilencedik legjobb karácsonyi vására Európában. Egy év elteltével a budapesti esemény  a turistáknak és magyar látogatóknak köszönhetően dupla annyi szavazatot kapott, és 2018 negyedik legjobb karácsonyi vására lett. Ez az eredmény különösen annak fényében tiszteletre méltó, hogy idén az első tízben egyetlen jelölt sem tudott ekkorát előre lépni.

Az, hogy több mint 75 induló karácsonyi vásárból az első tízesbe csak két újonc tudott beférkőzni, jól mutatja, hogy a magyar induló milyen erős mezőnyben ért fel egy év alatt a dobogó közvetlen közelébe. És a közel ebben az esetben szó szerint értendő, ugyanis a nagy hagyományokkal rendelkező bécsi vásár mindössze 236 szavazattal kapott többet.

Hétfőn délig 131 országból összesen 200 516 szavazat érkezett a felhívásra. A szavazás 10 napja alatt a Google szerint ez volt a legkeresettebb weboldal a „christmas market" szóösszetételre. Az „Adventi Ünnep a Bazilikánál” rendezvényre 16 118-an voksoltak, nagy számban külföldről. Az országhatáron kívülről a legtöbb támogatás orosz, francia, izraeli és horvát utazóktól érkezett – ha csak ezeken a nemzeteken múlt volna, már idén dobogós helyet sikerült volna elérni. A 75 induló között egyetlen magyar helyszínként szerepelő Szent István tér és Zrínyi utca olyan legendás karácsonyi desztinációkat utasított maga mögé, mint a tavalyi nyolcadik Prága, a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberg vagy a négymillió vásározóval büszkélkedő Köln.

Íme, az európai karácsonyi vásárok 2018-as top 10-es listája (zárójelben a tavalyi helyezés):

1. Zágráb, Horvátország (1.)

2. Colmar, Franciaország (3.)

3. Bécs, Ausztria (5.)

4. Budapest, Magyarország – Adventi Ünnep a Bazilikánál (9.)

5. Strasbourg, Franciaország (2.)

6. Montbéliard (-)

7. Aachen, Németország (4.)

8. Basel (-)

9. Metz (13.)

10. Tallinn, Észtország (7)

Forrás: European Best Destinations

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
Szavazatok száma: 1
Aktuális szám 2017/3

A Business Traveller Hungary őszi-téli számának tartalmából

Business Traveller Hungary hírlevél